Újranyit a Mecsek koronája

A négycsillagos Hotel Kikelet 2015 ősze óta nem fogadott vendégeket. Tulajdonosa Scheffer Ferenc akkor úgy nyilatkozott, hogy már három éve árulja a szállót, amire nem jelentkezett addig vevő. A szomszédban fekvő Da Vinci Magánklinika megvásárolta az egykori patinás szállodát, melyben a páciensek számára hotel részleget, 16 rendelővel rendelkező ambulanciát és irodákat szeretnének kialakítani. Tervezik a wellness részleg működtetése mellett gyógytornaterem kialakítását, fizioterápiás kezelések indítását. Pécs egyik legszebb étteremét és teraszát a Da Vinci páciensei mellett a nagyközönség számára is szeretnék megnyitni.

Hotel Kikelet

Hotel Kikelet - Csorba Győző könyvtár, CC BY-NC

A mintegy 12 ezer négyzetméteren a Mecsek legszebb panorámájú kétemeletes szálloda építésére a pályázatot 1935-ben írta ki Pécs városa. A pályázati kiírás részletesen tárgyalta, hogy az új szállónak hogyan kell majd felépülnie. A pályázati kritériumok között többek között az is szerepelt, hogy a pályázó építésznek pécsi származásúnak kell lennie. Az értékelő bizottságnak azonban a tucatnyi pályamunka közül egy budapesti tervező, Nyíry István munkája tetszett legjobban, ezért Nyíry maga mellé fogadta a neves pécsi tervezőt, Lauber Lászlót. Végül a NyíryLauber páros nyerte el a megvalósítás lehetőségét. A második helyre a pécsi ifj. Nendtwich Andor munkája futott be. Ők hárman együtt alkották meg a végérvényes terveket. Az építkezés egy olyan hegyen kezdődött meg, ahová akkoriban még út sem vezetett. Már a szálloda helyét is úgy választották ki, hogy örökpanorámával rendelkezzen és a város szinte összes helyéről kitűnően látszódjon. Pécs a Hotel Kikelet megépülésével egy, a modern építészet városképileg is jelentős építményével gazdagodott; további érdekesség, hogy ez volt a város első Bauhaus stílusú épülete. A „hegyiszálloda” berendezéseit és bútorzatát pécsi cégek mellett a budapesti Neuschloss Lichtig faipari cég biztosította. A letisztult formákon kívül fontos jellemzője az üdülőszállónak a mecseki táj, a természet közelsége és a nagy ablakok révén a kinti világ „egyesítése” a lakótérrel.

A szálloda országos hírnevéhez nagyban hozzájárult, hogy szinte a nyitással egy időben Hotel Kikelet címmel elkészült Gaál Béla vígjátéka, amelyet részben az eredeti helyszínen forgattak Kabos Gyula, Tőkés Anna, Páger Antal és Turay Ida főszereplésével. A film története szerint a Mecsek alján lévő Hotel Kikeletbe érkezik nászútra Zsófi (Turay Ida) és Boldizsár (Kabos Gyula), ahol Mária (Tőkés Anna), a hotel igazgatónője nagyszerű érzékkel vezeti az elegáns szállót, egyedül titkára, Péter (Páger Antal) – aki inkognitóban a férje – érzi kívülállónak magát. Mivel Boldizsár a nászéjszakáját is a kártyaasztalnál tölti, az ifjú feleség összefog Péterrel, a tulajdonosnő férjével: meg akarják leckéztetni házastársaikat.

A filmet 1937 szeptemberében egyszerre vetítette Pécsett az Apolló és az Uránia mozi.

pecsi_naplo_1937

SZOT-üdülő

SZOT Üdülőszálló a Mecsekben - Csorba Győző Könyvtár, CC BY-NC

A háború után, a szocializmus idején a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) üdülőjeként működött, élmunkás-üdültetésre is használták. Ebben az időben Mecseki Üdülőszálló volt a neve. A Kikelet népszerű volt a városban, vasárnaponként „kakaós-kuglófos” járat indult a szálloda teraszához Pécs főteréről, a Széchenyi térről, többek között ezért is indult 1946. szeptember végén az azóta is járó 34-es busz, ami összeköti a szállót a város szívével.

A SZOT és a Mecsek Üdülőszálló elnevezések után napjainkban a szállodát ismét Hotel Kikeletnek hívják. 1997-ben épült egy, akkor még belső medence nélküli wellness-központja is, amely 2007-ben – a pécsi szállodák közül elsőként – kiegészült egy beltéri medencével is. Jelenleg a szállodában van konferenciaterem, kinti és benti medence, wellness, fitness, pezsgőfürdő, étterem, örökpanoráma és természetesen mindenhol a híres hegyi levegő.

Jó hír, hogy hazánk egyedülálló panorámával rendelkező, műemlék besorolású hotelje, ha csak a páciensek előtt is, de újranyitja kapuit. Külön örömteli, hogy Pécs egyik legszebb étteremét és teraszát a Da Vinci páciensei mellett a nagyközönség számára is tervezik megnyitni.

Szüts Etele 

Ajánló

További tematikus virtuális kiállításaink