sort by: relevance title

results: 757

refine search results
/76
<< >>
  • 644800_lead

    Az államalkotó szerződések (belső államszerződések) a magyar közjogban

    Jogtörténeti és közjogi tanulmány

    Ferdinandy Géza /Hidasnémeti Ferdinandy Gejza/ (Kassa, 1864. június 10. – Budapest, 1924. március 17.) jogtudós, egyetemi tanár, a nemesi származású hidasnémeti Ferdinandy család sarja. Neve több alakban is előfordul: egyes források vezetékneveként a Ferdinándy, keresztneveként pedig a Geyza változatot használják. Tanulmányait Kassán kezdte, majd mikor édesapja 1875-ben Budapestre költözött, a II. kerületi főgimnáziumban folytatta és az V. kerületi főgimnáziumban fejezte be. Katonai szolgálatra készült; 1882-ben a 24. vadászzászlóaljnál teljesített katonai szolgálatot és tartalékos hadnagyi ranggal távozott a katonaságtól és jogi tanulmányokba kezdett a budapesti egyetemen. 1877-ben kapott doktori címet kapott. 1886-ban a honvédelmi minisztériumban fogalmazó gyakornok lett; 1895-ben a budapesti tudományegyetemen közjogból nyert magántanári képesítést. 1905-ben rendkívüli tanári címet kapott, a Magyar Tudományos Akadémia pedig levelező tagjává választotta. Köztisztviselőként a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, ahol 1907-ben osztálytanácsossá nevezték ki, majd 1912-ben miniszteri tanácsosi címet adományoztak neki. 1918-ban címzetes nyilvános rendkívüli tanár lett. 1919-ben honvédelmi államtitkárrá nevezték ki. Hazánk legkiválóbb közjogászainak egyike volt. Elsősorban a magyar közjog történetével, valamint alkotmányjoggal, ezen belül a Szent Korona tanával foglalkozott. Nevét őrzi a Ferdinandy Gejza-díj, melyet a honvédelmi miniszter adományoz.

    "...A magyar alkotmány történelmi alkotmány, egy nemzet ezer éves küzdelmeinek, véres párttusáinak, történelmi tényleges viszonyainak az eredménye, melynek gyökerei visszanyúlnak a honfoglalás korába és egyes intézményei a közhatalmi, mások a rendi hübéries felfogás jellegét viselik, átszőve hol patriarchalis, hol patrimonialis, hol demokratikus, hol aristokratikus elemekkel, s noha maga az állam központi királyi szervezete határozottan egységes és monarchikus, addig ezen belül bizonyos köztársasági s a köztörvényhatóságok jogállásában ezen felül még némi foederativ elemek is érvényesülnek... A politikai tudomány fejlődése kétségtelenül nagy befolyással van a tételes alkotmányjogok fejlődésére is és nem csekély mérvben szolgál arra is, hogy a tételes közjogi intézmények a politika tudományának tantételei segélyével megmagyaráztassanak... Ezen szempontot tartva szem előtt, fogok törekedni arra, hogy kimutassam, miszerint minő alapja, értéke és okai vannak a magyar alkotmányban azon elméletnek, mely egyes intézményeinket szerződéses alapra vezeti vissza s mely egyes sarkalatos törvényekben szerződést is lát, nem pedig csupán az államhatalmi tényezők akaratának találkozását, mely minden törvényben megvan ... egy második részben a belső államszerződések tanának állását kisértem meg kimutatni a ma fennálló magyar közjogban..."

  • 644657_lead

    A magyar büntetőjog kézikönyve

    I. kötet - Bevezető rész és Általános tanok

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    "Ezen könyvnél az igényel leginkább indokolást, miért nem tartja meg az anyag beosztásában a szokásos tankönyvszerű sorrendet. Bármily könnyű lett volna alapul venni valamely német tan- vagy kézikönyv beosztását, e sorok írója nem tudta magát elhatározni a BTK. sorrendjének elhagyására... Határozottan helyesebb: a mit a törvények tesznek, hogy megmondják előbb, mily eszközök felett rendelkezik a büntetőjog és csak azután tárgyalják a bűncselekményeket, így a bűncselekmények tana egy kimunkált és kellően elhatárolt területen helyezkedik el... A törvény szövegét pedig azért helyeztük az elméleti kifejtés után, mivel a két tényezőt oly módon kívántuk egymással viszonyba hozni, hogy egyik se veszítsen hatályosságából..."

  • 644656_lead

    Bűnvádi eljárás a törvényszékek előtt

    Szokásjogi forrásokból összeállította Dr. Fayer László

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    "A magyar bűnvádi eljárásra félszázad óta három törvényjavaslat gyakorolt irányadó befolyást: az 1843-iki, az 1872-iki - Sárga Könyv - és legújabban az 1881-iki. Az elsőt a nemzet kegyelete, a másodikat kormányajánlás, a harmadikat szerzőjének a bírói karban elfoglalt kiváló állása és szakbeli nagy tekintélye vitte be a törvénykezési gyakorlatba. Törvényerőre azonban e művek egyike sem tudott emelkedni... Ily viszonyok közt, midőn ismét fehér lap van előttünk s a bűnvádi eljárásnak mindinkább halaszthatlan szükséggé váló kodifikátiójához az ország új alapokat keres, azt hiszem, nem épen időszerűtlen a bírói határozatok és némely egyéb források rendszeres egybeállításával feltüntetni, mely elvek küzdötték ki magukat bűnperünk keretében... Kilátást nyújt annak tisztázására, hogy mi tulajdonkép a gyakorlat a felső bíróságoknál s hogy egyáltalán van-e bizonyos kérdésekben megállapodott gyakorlatunk..."

  • 644651_lead

    A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala

    Teljesen átalakított negyedik kiadás

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    Az első kiadáshoz: "A magyar bűnvádi eljárásra félszázad óta három törvényjavaslat gyakorolt irányadó befolyást: az 1843-iki, az 1872-iki - Sárga Könyv - és legújabban az 1881-iki. Az elsőt a nemzet kegyelete, a másodikat kormányajánlás, a harmadikat szerzőjének a bírói karban elfoglalt kiváló állása és szakbeli nagy tekintélye vitte be a törvénykezési gyakorlatba. Törvényerőre azonban e művek egyike sem tudott emelkedni... Ily viszonyok közt, midőn ismét fehér lap van előttünk s a bűnvádi eljárásnak mindinkább halaszthatlan szükséggé váló kodifikátiójához az ország új alapokat keres, azt hiszem, nem épen időszerűtlen a bírói határozatok és némely egyéb források rendszeres egybeállításával feltüntetni, mely elvek küzdötték ki magukat bűnperünk keretében... Kilátást nyújt annak tisztázására, hogy mi tulajdonkép a gyakorlat a felső bíróságoknál s hogy egyáltalán van-e bizonyos kérdésekben megállapodott gyakorlatunk..."

    A második kiadáshoz: "Az első kiadás alig két év alatt a gyakorlat férfiainak kézi könyve lett s el van terjedve felső tanintézeteinkben is. A szokásjogi anyag ilynemű feldolgozásának eszméje tehát igazolást nyert. A második kiadás tartalma jelentékenyen bővült..."

    A harmadik kiadáshoz: "Az előbbi kiadásból megtartottam az általános tanok történetdogmatikai tárgyalását. A bűnvádi eljárás alapelvei ugyanis nem nyugszanak deductio útján megállapított tételeken; mindannyian évszázadokra visszamenő kultúrtörténeti fejlődés eredményei. Ezen eredményeket a mozgató történeti erők méltatása nélkül sem kellőleg előadni, sem megérteni nem lehetséges... A bűnvádi eljárást úgy fogom fel, mint az állam büntető hatalmának vezérlőjét és egyszersmind a büntető hatalom túltengése elleni védbástyát. Az anyagi büntetőjog romboló ösztöneivel szemben a bűnvádi eljárás a szabályozó erőt képviseli... Az egyén ellen irányuló állami visszatorlás tehát jogi korlátokhoz van kötve... A jogi korlátokhoz kötött visszatorlás gondolatát látom kifejezve ... a magyar bűnvádi perrendtartásban... Az eddigi bírósági gyakorlatot mindenütt figyelembe vettem, s a jelentősebb határozatokat bő kivonatban találja az olvasó... A határozatok nagyobbrészt azon időből valók, midőn a Curia második büntető tanácsát Csemegi Károly vezette; s az indokolások szövege is tőle ered. Lehetőleg ragaszkodtam a BP. szerkezetéhez és szövegéhez..."

    A negyedik kiadáshoz: "A jelen kiadásban leginkább az esküdtszék és a revisió kérdéseit dolgoztam fel. Megkíséreltem a két testvérintézményt kihámozni abból a ködös burokból, melybe a közfelfogás helyezi. Arra is törekedtem, hogy egymáshoz való viszonyukat és egymásra utaltságukat feltüntessem. Mind a két intézménynél azon eszmét domborítottam ki, hogy nem csak processuális, de eminens alkotmányjogi biztosítékok épségben tartásáról van szó. Tetemesen kiépült a rendszer is, melyen a könyv nyugszik. Az elméleti és a történeti rész tüzetesebb lett. A törvény elemzése behatóbb, mint az előbbi kiadásban volt. A gyakorlatot felhasználom és a hol szükséges, bírálat tárgyává teszem. A Curia öt évi gyakorlata e könyvben rendbeszedve és elvi alapokra fektetve jelentkezik..."

    Hivatkozott törvénycikk: 1896. évi XXXIII. törvénycikk a bünvádi perrendtartásról.

  • 644655_lead

    Büntetési rendszerünk reformja

    Adalék a Btk. módosításához I-II. kötet

    Észrevételek a Büntető-törvénykönyv novellájára III. kötet

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    Az első kötethez: "A jelen dolgozat a Magyar Jogászegylet börtönügyi bizottságában f. év ápril 27-ikén tartott előadásom kibővítése. A fölvetett kérdések annyira életbevágók, s újabban úgy bel- mint külföldön annyira nyomós adatok merültek fel: hogy tanácsosnak látszott a tüzetesebb tárgyalás és összefoglalás." (1889)

    A második kötethez: "Midőn 1889-ben hason czim alatt egy füzetet bocsátottam közre, a büntetőjog reform-mozgalmának kezdetén voltunk. Azóta úgy a külföldön, mint nálunk nagy tért hódítottak az uj eszmék. Némely államban törvényes szentesítést is nyertek. Összefoglalni az időközben letelt két év eredményeit és tüzetesebben kifejteni egyik-másik pontot: ez a jelen dolgozat feladata..." (1891)

    A harmadik kötethez: "A jelen füzetben foglalt fejtegetések éppen nem állanak elvi ellentétben a kormányjavaslattal. Az iránt, hogy a Btk. mely részei és mily irányban módositandók, már meglehetősen közmegegyezés jött létre. Csak némi eltérés van a terjedelem tekintetében. A kormányjavaslat ugyanis itt-ott oly apróságokat karol fel, melyek egy rendszeres revisióban ugyan helyt foglalhatnak, de úgynevezett novellában nem... S erre névé vezérfonal az volna, hogy kihagyassék minden oly változtatás, melynek csak csekély kihatása van és mely nem szükségszerű folyománya egy valóban fontos módosításnak. Ez az egyik pont, a miben eltérek a kormányjavaslattól... A másikat abban foglalhatom össze, hogy az elvi újítás jellegével biró módosítások úgy szövegileg mint tárgyilag jobban kidomboritandók. A kormányjavaslat szövege töredékes, itt-ott hevenyészett körvonalakat állit fel. E tekintetben bizonyos hiányok pótlása, majd a fölösleg lemetszése által iparkodtam hozzájárulni, hogy egyenletesebbé tétessék az egész munkálat..." (1892)

  • 644654_lead

    Bűnvádi eljárásunk reformjához

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    "... A jelen dolgozatban megkíséreljük ismételve felvetni a bűnvádi eljárás reformjának kérdését esküdtszéki alapon... A jelen dolgozat eredetileg nem irodalmi czélra iratott. A budapesti ügyvédi kamara bűnügyi szakbizottsága szerzőt bízván meg az esküdtszék iránti határozat indokolásának szerkesztésével, ezen indokolást, itt-ott adatokkal, egy helyen egész fejezettel - "a kir. tábla decentralisátiója" - kibővítve veszi a szives olvasó. A füzet végére függelékül csatolt három rövidebb közlemény régibb keletű; lenyomatásuk azért látszott indokoltnak, hogy a dolgozat némely nagyobb hézagait pótolják."

  • 644653_lead

    Bűnügyi esetek szemináriumi használatra

    Átdolgozott és bővített második kiadás

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    Az első kiadáshoz: "Szemináriumi gyakorlatok tartását öt évvel ezelőtt kezdettem meg. A résztvevők száma évről évre gyarapodik. Ma már az egyetemi ifjúság körében e gyakorlatok annyira kedveltekké lettek, hogy az Egyetemi Olvasókörben is rendesen tárgyaltatnak bűnügyi esetek törvényszéki vitázat alakjában... Eddigi tapasztalataim szerint a positiv törvény elsajátítása, szellemének átértése, a jogi műnyelv használatának begyakorlása a szeminariális keretben kiválólag elérhető, s a mellett a szeminárium igen jó szónoklati iskola is egyszersmind. A füzetben foglalt eseteket eredetileg nem a nyilvánosság számára, hanem a szemináriumban résztvevők magánhasználatára nyomattam ki. A fogalmazás nem egy helyen nélkülözi is a kellő gondosságot, s ha a füzetet mégis kibocsátóm, ezt csak arra való tekintettel merem tenni, hogy magyar nyelven még egyáltalán nem létezik gyűjtemény, mely oktatási czélra bűnügyi eseteket tartalmazna, s talán e dolgozat még jelen alakjában is megkönnyíti jogakadémiai t. kartársaimnak a szemináriumi tárgyalások behozatalát...

    A második kiadáshoz: "Az eset-tárgyalás a mellett, hogy az ifjak szorgalmát fokozza és mindenikét külön-külön serkenti szakbeli dogmatikus munkák olvasására, a jogászi judiciumot élesiti, az előadási képesség fejlesztésére rendkívül nagy hatással van, s végül - a mi szintén nem megvetendő -: az elmélet és a gyakorlat közt közvetítőül szolgál... Nem mulaszthatom el itt hálásan megemlékezni arról, hogy az egyetemen kívül a gyakorlat körében is meghonosittatott a bűnügyi esetek szemináriumi tárgyalása. Porubszky Jenő, a rózsahegyi kir. törvényszék elnöke, 1890-ben bírósági szemináriumot létesített... Ezenkivül a Budapesti Ügyvédjelöltek és Joggyakornokok Köre is tart ugyanilyen gyakorlatokat. A mi a jelen füzet tartalmát illeti, az az első kiadáshoz képest lényegesen bővült; az esetek száma körülbelül ötvennel nagyobb. A régi esetek közül nehányat kihagytam, másokat átdolgoztam, a tényállást ott, a hol szükégesnek mutatkozott, kiegészítettem..."

  • 644652_lead

    A magyar büntetőjog kézikönyve

    I. kötet - Bevezető rész és Általános tanok

    Tetemesen bővített második kiadás

    Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

    Az első kiadáshoz: "Szerző a büntetőjogi formalismust iparkodik háttérbe szorítani. Nem csak a fogalmakat, hanem magát a dolgot is szemügyre veszi. A fogalmi kultus helyébe a reális viszonyok kultusát helyezi... Bármily könnyű lett volna alapul venni valamely német tan- vagy kézikönyv beosztását, e sorok írója nem tudta magát elhatározni a BTK. sorrendjének elhagyására... Határozottan helyesebb: a mit a törvények tesznek, hogy megmondják előbb, mily eszközök felett rendelkezik a büntetőjog és csak azután tárgyalják a bűncselekményeket, így a bűncselekmények tana egy kimunkált és kellően elhatárolt területen helyezkedik el... A törvény szövegét pedig azért helyeztük az elméleti kifejtés után, mivel a két tényezőt oly módon kívántuk egymással viszonyba hozni, hogy egyik se veszítsen hatályosságából..."

    A második kiadáshoz: "Az első kötet előszavában mondottak fonalán vissza kell térnünk e munka tárgyalási rendszerére. Midőn a birósági határozatokat s a bel- és külföldi törvényeket és javaslatokat, melyek más könyvekben a vonal alá kerülnek, beléillesztettük a szövegbe, ezzel az volt czélunk, hogy a tanuló és egyáltalán a könyv olvasója a kifejtett tantételen kívül annak forrásait is szeme elé állítsa s a problémáról önálló véleményt alkosson magának..."

  • 644545_lead

    Tanulmányok a vármegyei önkormányzat köréből

    Ereky István (Esztergom, 1876. december 26. – Lipótfa, 1943. május 21.) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1921, rendes: 1934). Jogi egyetemi tanulmányait a budapesti és Bécsi Egyetemen folytatta. Bírói szolgálat után 1904-től eperjesi jogakadémiai tanár volt. 1909-ben a Budapesti Egyetemen magántanárrá képesítették. 1910-ben egy évre kijutott Angliába, ahol a helyhatósági önkormányzat vizsgálatának témakörében szerzett tapasztalatokat, nemcsak a tételes jogot, a szociológiai tartalmat is tanulmányozva, valamint az egyetemi oktatási rendszert is vizsgálta. 1914-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a pozsonyi egyetemre, 1921-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanára volt 1940-ig. A Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanszékre került, majd a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi tanszéket vezette. Számos tudományos és társadalmi tisztséget töltött be. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb hivatalos kulturális kitüntetés. A szegedi Állam és Jogtudományi Karon a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék megbízott majd rendes tanszékvezetője lett az 1924/25-ös tanévben. Egészen 1940. október 19-éig, a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra való visszaköltözéséig ő vezette a tanszéket. Majd a Pécsi egyetem közigazgatási és pénzügyi jog professzora lett haláláig. Ő volt a két világháború közti időszak ismert szegedi közigazgatási jogásza. Az angolszász self-governmentek az amerikai szabályozását is vizsgálta, ezzel kapcsolatos eredményeit 1934-ben publikálta. A Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban Sztrókay-díjjal, 1930-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta, majd 1938-ban elnyerte nagyjutalmukat is. Szabad idejében szívesen foglalkozott műfordítással, jelentek meg Béranger, Victor Hugo és Lenau versfordításai is.

    "A jelen kötetben „A magyar helyhatósági önkormányzat“ czimű munkámból egy jogtörténelmi tanulmányt: „A nemesi vármegye kialakulása az anyaországban “ - s egy tételes jogi tanulmányt: „A főispán ellenőrző hatásköréről“ teszek közzé..."

  • 644544_lead

    A többes szavazat Angliában

    Ereky István (Esztergom, 1876. december 26. – Lipótfa, 1943. május 21.) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1921, rendes: 1934). Jogi egyetemi tanulmányait a budapesti és Bécsi Egyetemen folytatta. Bírói szolgálat után 1904-től eperjesi jogakadémiai tanár volt. 1909-ben a Budapesti Egyetemen magántanárrá képesítették. 1910-ben egy évre kijutott Angliába, ahol a helyhatósági önkormányzat vizsgálatának témakörében szerzett tapasztalatokat, nemcsak a tételes jogot, a szociológiai tartalmat is tanulmányozva, valamint az egyetemi oktatási rendszert is vizsgálta. 1914-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a pozsonyi egyetemre, 1921-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanára volt 1940-ig. A Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanszékre került, majd a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi tanszéket vezette. Számos tudományos és társadalmi tisztséget töltött be. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb hivatalos kulturális kitüntetés. A szegedi Állam és Jogtudományi Karon a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék megbízott majd rendes tanszékvezetője lett az 1924/25-ös tanévben. Egészen 1940. október 19-éig, a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra való visszaköltözéséig ő vezette a tanszéket. Majd a Pécsi egyetem közigazgatási és pénzügyi jog professzora lett haláláig. Ő volt a két világháború közti időszak ismert szegedi közigazgatási jogásza. Az angolszász self-governmentek az amerikai szabályozását is vizsgálta, ezzel kapcsolatos eredményeit 1934-ben publikálta. A Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban Sztrókay-díjjal, 1930-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta, majd 1938-ban elnyerte nagyjutalmukat is. Szabad idejében szívesen foglalkozott műfordítással, jelentek meg Béranger, Victor Hugo és Lenau versfordításai is.

    Tanulmány az angol jogrendszerben fennálló kettős szavazat jelenségéről, azok fajtáinak és eredetének bemutatása, a tényleges többes szavazat kérdésének vizsgálata.

/76
<< >>