A Kecskemét Táncegyüttes Nemzetközi Gyermektáncfesztiválon szerzett emlékplakettje

image

A Táncegyüttes folyamatosan gondoskodik az utánpótlásáról. Nevelésükben szorosan együttműködik a KMI Kodály Iskola néptáncművészeti tanszakával. A táncegyüttes közel 180 tagú, jelenleg 8 csoportban folyik a sokoldalú művészeti munka. A legkisebbek a Csimota csoportba járó 2-3 éves kisgyermekek. A 4-5-6 évesek a „Lurkó 1”, illetve „Lurkó 2” csoportba járnak, a kisiskolás korosztály a „Csutri” csoportban sajátítja el a táncos alaplépéseket, míg a 10–12 évesek a „Kisbetyárok”. Ezen csoportoknál a néptáncpróbába integráltan megjelenő népi játékkal, népszokásokkal érik el, hogy alapkészséggé váljon saját nemzeti kultúrájuk, és mindezt örömforrásnak, hasznos segítőtársnak, a teljes élet részének éljék meg. Az együttes ifjúsági utánpótláscsoportja a „Nagybetyárok”, a táncegyüttes gerincét alkotó csoportban 17–25 éves fiatalok táncolnak. Az idősebb táncosokból álló Parázs csoportban a táncegyüttes egykori alapító táncosai dolgoznak újra együtt 2006 óta.

Nemzetközi Gyermektánc Fesztivál, Silistra, Bulgária: plakett, emléklap, faragott tányérka.

Subject, content, audience
subject néptánc, oklevél, plakett
Creators, contributors
creator Kecskemét Táncegyüttes
Time and places
place of publishing Kecskemét
spatial reference Silistra, Bulgária
temporal reference 2011. július 5-8.
Attributes
colour image polychrome
format PDF
Legal information
rightsholder Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.
rightsholder Kecskemét Táncegyüttes
Source and data identifiers
source Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.
source Kecskemét Táncegyüttes