Üdvözlet a Nyugati Pályaudvar étterméből

image
qualifiedcontent

A Nyugati pályaudvar Budapest egyik legrégebbi vasúti fejpályaudvara a mai Nagykörút (Teréz körút) mellett a VI. kerületben. Nevét nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról kapta. Az új pályaudvar terveit az osztrák August de Serres építész és a később az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette. A társtervező Bernárdt Viktor volt, amiért Ferenc József-rend kitüntetést is kapott. Az új pályaudvar 1877. október 28-án nyílt meg. A pályaudvar vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított. A pályaudvar 1891-ben kapta a Nyugati nevet - összefüggésben az Osztrák-Magyar Államvaspálya Társaság államosításával. Hasonlóképpen ettől kezdve nevezzük a Keleti pályaudvart Keletinek. A Kandó mozdonyok próbái a Nyugati pu. és Dunakeszi-Alag viszonylatban végezték. Ezt a szakaszt és a pályaudvar vágányait 1923-ban villamosították. A képen az étterem kerthelyisége látható.

Title(s), language
has version VF_20_889
language hungarian
Subject, content, audience
subject üdvőzlőlap
subject vendéglátóipari-létesítmény
subject pályaudvar
subject étterem
subject kerthelyiség
subject fénykép
Time and places
spatial reference Magyarország, Budapest
spatial reference VI. kerület
spatial reference Nyugati Pályaudvar
location of physical object Budapest
temporal reference 1908
Attributes
medium paper
extent 8 x 13 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
registration number VF_20_889
registration number VIP_28_a_E_A-N