Tanulmányok a vármegyei önkormányzat köréből

text
qualifiedcontent

Ereky István (Esztergom, 1876. december 26. – Lipótfa, 1943. május 21.) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1921, rendes: 1934). Jogi egyetemi tanulmányait a budapesti és Bécsi Egyetemen folytatta. Bírói szolgálat után 1904-től eperjesi jogakadémiai tanár volt. 1909-ben a Budapesti Egyetemen magántanárrá képesítették. 1910-ben egy évre kijutott Angliába, ahol a helyhatósági önkormányzat vizsgálatának témakörében szerzett tapasztalatokat, nemcsak a tételes jogot, a szociológiai tartalmat is tanulmányozva, valamint az egyetemi oktatási rendszert is vizsgálta. 1914-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a pozsonyi egyetemre, 1921-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanára volt 1940-ig. A Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanszékre került, majd a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi tanszéket vezette. Számos tudományos és társadalmi tisztséget töltött be. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb hivatalos kulturális kitüntetés. A szegedi Állam és Jogtudományi Karon a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék megbízott majd rendes tanszékvezetője lett az 1924/25-ös tanévben. Egészen 1940. október 19-éig, a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra való visszaköltözéséig ő vezette a tanszéket. Majd a Pécsi egyetem közigazgatási és pénzügyi jog professzora lett haláláig. Ő volt a két világháború közti időszak ismert szegedi közigazgatási jogásza. Az angolszász self-governmentek az amerikai szabályozását is vizsgálta, ezzel kapcsolatos eredményeit 1934-ben publikálta. A Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban Sztrókay-díjjal, 1930-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta, majd 1938-ban elnyerte nagyjutalmukat is. Szabad idejében szívesen foglalkozott műfordítással, jelentek meg Béranger, Victor Hugo és Lenau versfordításai is.

"A jelen kötetben „A magyar helyhatósági önkormányzat“ czimű munkámból egy jogtörténelmi tanulmányt: „A nemesi vármegye kialakulása az anyaországban “ - s egy tételes jogi tanulmányt: „A főispán ellenőrző hatásköréről“ teszek közzé..."

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject jogtörténet
subject közigazgatástörténet
subject területi közigazgatás
subject vármegyék
subject tisztségviselők
subject önkormányzatiság
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Ereky István (1876-1943)
publisher Grill Károly Könyvkiadó Vállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Magyar Királyság
location of physical object Budapest
temporal reference 1908
Attributes
medium paper
extent 332 p
extent 23 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Országgyűlési Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országgyűlési Könyvtár
registration number OGYK jelzet: 445.977 * 445.978
registration number 0331642