Utasok a Gyermekvasút végállomásán

image
qualifiedcontent

Bauer Sándor, a kép készítője; 1946-ban került az MTI-n belül működő Magyar Film Irodához fotóriporternek, majd 1957-től a Vendéglátás magazin munkatársa volt. Több mint négy évtizedes pályájának hagyatéka mintegy húszezer, nagyrészt negatívban fennmaradt fotó.

A Gyermekvasút története 1947-ig nyúlik vissza, ekkor döntötték el, hogy keskenynyomközű vasutat építenek a Budai-hegységben, melyet iskolás korú gyerekek bevonásával fognak üzemeltetni. Az intézmény nevét még a megnyitás előtt Úttörővasútra változtatták. Üzemeltetésével a Magyar Államvasutakat és a Magyar Úttörők Szövetségét bízták meg. A kisvasútnak kettős célja volt, hogy eljutási lehetőséget biztosítson a szintén akkor épülő csillebérci gyermektáborhoz, valamint, hogy a kisvasút üzemeltetésébe bevont tíz-tizennégy éves gyerekekkel megismertesse és megkedveltesse a vasúti közlekedést. Ez sikerült is, a vasút azóta is működik. (gyermekvasut.hu)

A picture from photo collection of photographer Sándor Bauer who was the photo reporter of the Hungarian Film Office (belonged to MTI) as of 1946, and the employee of magazine Vendéglátás as of 1957. His legacy is about 20 thousand photos, mainly in negative.

Passengers at the terminal station of the Children's Railway. The history of the Children's Railway dates back to 1947, when it was decided to build a narrow-gauge railway in the Buda Hills, which would be operated with the involvement of school-children. The name of the institution was changed to Pioneer Railway before it was opened. The Hungarian State Railways and the Association of Hungarian Pioneers were entrusted with its operation. The purpose of the small railway was to provide access to the children's camp in Csillebérc, which was also being built at that time, and to introduce and endear the railway transport to the ten- to fourteen-year-old children involved in the operation of the small railway. They succeeded, and the railway has been operating ever since.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Széchenyihegy
subject vágány
subject vörös csillag
subject úttörők
audience general
Creators, contributors
creator Bauer Sándor, fényképész
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
spatial reference XII. ker. Széchenyihegy
location of physical object Budapest
temporal reference 1959
Attributes
medium negative
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Fortepan
access rights free download
Source and data identifiers
source Fortepan
registration number 128009