Testbeszéd-Minden-Ami marad

Antal-Lusztig gyűjtemény-Tóth Menyhért-Baglyas Erika

image

Az Antal-Lusztig-gyűjtemény gazdagsága és színvonala lehetővé teszi a különböző szempontú válogatást, a kollekció más-más rétegének bemutatását. A Modemben, 2007-ben rendezett második Antal-Lusztig-tárlat mottója és egyben címe „Testbeszéd” volt. A kiállítás a huszadik század változó emberképét mutatta be a gyűjtemény tükrében. Az emberkép test által való ábrázolásában nagy hangsúlyt kaptak a megfestett vagy megmintázott figurák mozdulatai, gesztusai, a test által, leginkább a kézzel végzett tevékenységek. A válogatásban nem szerepeltek portrék és önarcképek, mert a hangsúly a testbeszéden, a testtel végzett tevékenységeken volt, s a kiválasztott alkotások nem az egyedit, hanem az általánosat keresték. A művek központi témája egy közösség, egy társadalom emberképe, a mítoszoktól ösztönzött vagy éppen mítoszteremtő, az Istentől félő vagy éppen Istent kereső ember képe. A kiállításhoz szorosan kapcsolódva jelentette meg a Modem a Testbeszéd című katalógust, melyhez Gulyás Gábor írt előszót. A 48-oldalas, kétnyelvű kiadvány a színes reprodukciók mellett tartalmazza a kiállításon szereplő művek jegyzékét is.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject kiállítás
Creators, contributors
creator MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
contributor Gulyás Gábor, Szoboszlai Lilla
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2007-04-22
temporal reference 2007.04.22.-2008.03.30.
Attributes
format jpeg
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ