Első Péter cár két évszázada élénken foglalkoztatta az orosz írók képzeletét. Hol nemes törekvéseit, hol barbár kegyetlenségét hangsúlyozva, mindenképp mint erőskezű uralkodót ábrázolták, bizonyságául annak, hogy méltán kapta a „Nagy” jelzőt. A klasszikus kor írói közül azonban egyik sem látta oly tisztán, mint Alekszej Tolsztoj, hogy mit jelentettek Péter reformjai, és milyen eszközökkel lehetett őket végrehajtani, hogy Oroszország európai nagyhatalommá váljék. Tolsztoj monumentális regényében az orosz nemzeti múlt e legizgalmasabb lapjai elevenednek meg. A sok szálból szőtt, temérdek szereplőt mozgató cselekmény középpontjában Péter alakja áll: bátor hadvezér, fortélyos politikus, nemzetteremtő cár, aki – Puskin szavaival élve – „önkényuralkodói kézzel szórja szét a felvilágosodás magvát”, közelről szemlélve azonban küszködő, kétségek közt hányódó, örömet habzsoló, tudásra szomjazó, kudarctól meg nem tántorodó, messzire világító egyéniség, mint mindazok, akik egy lépéssel előbbre járnak kortársaiknál.