Az Ógimnázium és a városháza

Hódmezővásárhely épületei

image

A felvételen a Kossuth teret délről lezáró épületek láthatók az Ótemplom elől fotózva. — A református Ógimnáziumnak a képen közeli emeletes épülete 1820-ban épült, amelyet később nyugat felé nyúló szárnnyal bővítettek. A képen látható homlokzati középrész és városháza felöli rész 1882-ben készült el. 1896-ig, a gimnázium jelenlegi épületének felépítéséig folyt benne a tanítás, ezt követően kollégium, különböző hivatalok és nyomda kapott benne helyet. A hódmezővásárhelyi városháza Ybl Lajos építész tervesi szerint 1893-ban készült el. Tornyán a körjáró magassága 37 m. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e nagyméretű üvegnegatív képeslaphoz készített felvételt tartalmaz. (A lemezen negatívretus található.)

Subject, content, audience
subject Hódmezővásárhely épületei
subject hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
subject városfotó
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium glass
extent 13×18
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár