Kossuth Lajos szobra

Hódmezővásárhely szobrai

image

A felvételen a hódmezővásárhelyi Kossuth szobor látható, háttérben a Kossuth tér északi oldalán álló görög palota és a fák fölött annak saroktornya, valamint a tér keleti oldalán álló házak láthatók. — A hódmezővásárhelyi Kossuth szobrot 1903-ban leplezték le. Kallós Ede alkotása azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Kossuth 1848. október 3-án beszédet intézett a város lakóihoz. A görög-palota az építtetőről kapta a nevét: a görögkeleti egyház építette ezt a bérházat, amely lakásokon túl 15 üzlethelyiséget foglalt magába a földszinten. Szecessziós karakterű épület, jól illeszkedik a szomszédos épülethez. A szentesi utca elején 1900 körül épültek fel a paloták. A képen jól látható ún. Szürke palota, amely színéről kapta a nevét, 1880-ban épült a Kossuth térre néző homlokzattal eklektikus stílusban. A szürke palota melletti, a Kossuth szobor talapzata által takart épület helyén 1905-ben még földszintes üzletek álltak. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e nagyméretű üvegnegatív képeslaphoz készített felvételt tartalmaz. (A lemezen negatívretus található.)

Subject, content, audience
subject Hódmezővásárhely terei
subject hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
subject városfotó
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
temporal reference 1940 körül
Attributes
medium glass
extent 13×18
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
registration number Fotótár