Képek a 25 Kecskeméti Népzenei Találkozón tartott „A magyar népzene feldolgozásának útjai Bartóktól napjainkig” konferenciáról

image

A Magyar Néprajzi Társaság Népzene-Néptánc Szakosztálya a Hagyományok Házával és a Hírös Agórával együttműködve, a XXV. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretei között konferenciát rendez Bartók Béla halálának 70. évfordulója alkalmából. Bartók életművének egyik nagy eredménye, hogy képes volt a magyar népzene, illetve egyes szomszédnépek zenefolklórjának értékeire felhívni a nemzetközi zenei élet figyelmét. Ebben a folyamatban a népzene gyűjtése, illetve elemző-szintetizáló igényű közreadása mellett kétségkívül nagy szerepet játszottak Bartók szerzői tevékenységének népzenei feldolgozásai is. A népzene feldolgozásának kérdései –Bartókkal kapcsolatban, de tőle függetlenül is– az elmúlt évszázad során szinte megszakítás nélkül jelen voltak a magyar zeneértők fórumainak diskurzusaiban. A követendő célok, a használt eljárások sok vitát generáltak, és a nem mindig megalapozott, a művészi teljesítményt gyakran a művészeten kívüli szempontok szerint értékelő vélemények sokasága alighanem meghaladja az e téren keletkezett értékálló produktumok számát. Ma, amikor a népzene feldolgozásának gondolata ismét, új célokkal és új hangsúlyokkal megmozdította a magyar zenei élet szinte teljes spektrumát, időszerűnek tartjuk, hogy a régi és új kérdések felvetésével megvitassuk a zenefolklór értékeinek az alkotói folyamatokban képviselt, vélt vagy valós szerepét, illetve hogy újraértékeljük a zenefolklórnak, mint társadalmi jelenségnek a nemzeti művelődésben elfoglalt pozícióját.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject 25. Kecskeméti Népzenei Találkozó
subject Kulturális programajánló
Creators, contributors
creator Banczik Róbert
publisher Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági központ Nonprofit kft
Time and places
place of publishing Kecskemét
spatial reference Kecskemét Főtér
location of physical object Kecskemét
date 2015-09-26
temporal reference 2015 szeptember 24 - 27
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági központ Nonprofit kft
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági központ Nonprofit kft