A jáki templom bejárata

image

A képen a jáki templom bejárata látható. Az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet. Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján. Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal. A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fotó
usertag Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, fotó, Ják, 1939.V.25., jáki templom
Time and places
spatial reference Ják
location of physical object Győr
temporal reference 1939.V.25.
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
registration number XJM.F.6039