Kisfaludy Sándor Minden Munkái

Második Kötet

text
qualifiedcontent

Előszó Különös, és tulajdon móddal érdekli a Régiség a gondolkodó, képzelő, és érző lelket: azért-e, hogy a Régiek valóban nagyobbak, erőssebbek, és lelkessebbek, noha egyszersmind durvábbak, és szílajabbak is voltanak, mintsem a Mostaniak? - azért-e, hogy a mi távol vagyon az embertől, azt a képzelődés mindég szebbnek, jobbnak, és nagyobbnak állíttya? - vagy azért-e, hogy a múlandóság képe, az annyi nemes tehetséggel bíró, halhatatlanságot, és örökkévalóságot szomjúzó emberlelket bús érzeményekkel tölti! - miért? - egyenessen meg nem tudnám mondani; de az bizonyos, hogy a Régiség még a legdurvább embert is érdekleni szokta; s minden embert Hazájának régiségi inkább, mint sem a külföldiek. - Lelkemnek illy megihletése szülte, a földi bajak elől megszökhetett némelly óráimban, e jelenlévő Regéimet a Magyar Előidőből; minekutánna a sok háborúk által öszvezavarodott világnak csatázó, zajos piaczczáról ősi fészkembe, a Természet csendes kebelébe, a mezei élet jóltévő nyúgalmába viszszavonúlván, itt, lakásom romantos körében, millyent sok jeles, és szép tájairól híres országokban jártomban-keltemben is keveset találtam, - minekutánna itt szinte naponként látom a váromladékokat, mellyek minden erre útazónak szemeit, figyelmét, és képzelő erejét magokra vonnyák, és gondolatit s érzeményit természet szerint a hajdani időbe meríttik. A Poézisnak ez a neme még mindég nagy dívatban vagyon minden csínossabb Nemzetnél, ki a Tudományokat, és szép Mesterségeket űzi. Érdekelheti is valóban az illyen költemény, ha jól elsült, az olvasót, ki nyers, és erős Eleji eránt nem idegen; és a Magyart kiváltképpen, a ki Nemzetét, és Hazáját, mint a Franczia, és Ángoly a magáét, szeretni, és becsülni tudgya. S pedig talán van oka a Magyarnak a hajdani Hunniát többre becsülni, mint sem a mostanit? - ámbár hála a Nemzetek Urának! a Magyar még csak most nyerte meg az ő legfőbb kincsét, mellyel Hazánk, midőn a Dicsőség legfőbb ponttyán tündöklött is a Nemzetek sorában, csak bírt is, nem is: értem a magyar nyelvet, mellynek uralkodó, törvényes nyelvnek kell lenni a Hazában, ha csak Hunniának sok elfajúltt fija, és leánya meg nem akar örökönörökké maradni - minden nagy, önnön maga által való, s létét fenntartó Nemzetnek megvetésre méltó, nevetséges majma; - melly szégyentől, gyalázattól, fertelemtől ójj meg minket Népek Nemzetek Istene! Millyenek legyenek Regéim érdemekre nézve, nem tudom. Kívánom, hogy jók, és a czélnak megfelelők legyenek, nem magam, hanem olvasó Hazámfiai kedvekért, kiknek egy két üres órájokat örömest jól tölteném. - De ha csupán csak annyi érdemek van is Regéimnek, hogy más nálamnál tehetősb Tudománykedvellőnek, vagy mívelőnek útat mutat, és kedvet ád, a Poézis ezen nemében tökélletessebbet teremthetni, tehát már nem megvetendő jó szándékom. Regéimnek foglalattya szomorú: azért-e, hogy a Magyar nemzeti természetéből szomorú? azért-e, hogy helyheztetése régen ollyan már, hogy - Hunniának sok súlyos csapásai ólta, mellyek közül csak a Mohácsi veszedelmet említtem, - a Nemzetnek minden örömét, javát, szerencséjét, dicsőségét örök búnak gyászos ködgye fedi? - elég az, hogy a Magyar igen hajlandó a szomorúságra. Sőt még örömét, és vígságát is szomorú és bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a nemzeti magyar táncznak többnyire kesergő melódiája; bizonysága ennek a köznép énekeinek többnyire szomorú nótája. A Magyar felől igazán mondhatni, hogy - sírva tánczol. Verseimnek neme felől azt mondom: a kinek tetszik, tartsa azokat verseknek; a kinek másként tetszik, tartsa azokat másnak, miattam versképpen írtt Prózának. Póp azt mondgya: "Az a Poéta, ki szívemet ezer fájdalomra tudgya bírni; ki velem minden indulatot, mellyet költ, és ír, éreztetni tud; ki engem több mint bűbájos mesterséggel fellobbant, és szivemet irgalommal és ijedelemmel szaggattya; ki engem a földről felkapván, a Levegőn által, valamikor s valahová tetszik, kénnye szerint elragad." S Póp, ugy vélem, jól mondgya. Azt tartom én is Poétának, a ki ezt cselekszi, - akár rithmusokban, akár görög vagy római lábokon járó versekben, sőt ha csak Prózában is. - Kár azért külömbféle versnemmel élő íróinknak egymás ellen, egymást gúnyolva kikelniek, - egymás lábát, módgyát, öltözetét rágalmazniok, holott az isteni Poézis szárnyain repülniek kellene! - A szép, nagy, elmés gondolatok; a szép, mélly, magokkal ragadó érzemények; az eleven képzeletek; bájoló rajzolatok; - s ezek a legszebb, legalkalmatossabb, leghathatóssabb szavakkal kifejezve, teszik itéletem szerint a Poétát; - valaminthogy a Prózodiának legszorossabb szabásai szerint készűltt Hexameter, vagy akármelly más vers, ugy szintén a bár százszor öszveharangozó Cadentia is, az előbb mondott tulajdonságok nélkül szűkölködvén, - csak sorba rakott száraz szó, hideg, lelketlen vers maradhat. Oszszián mindég nagy Poéta marad, az ő gyalulatlan Czelta nyelvében, Dénis fennyen járó Hexametereiben, és Bacsányinak fellengező, magas hangú Prózájában; s ott legnagyobb, a hol gondolati, s érzeményi leghatalmassabban érdeklik a lelket, és szívet. Himfymet is e szerint kívánnám megitéltetni azon kevesektől, kik Litterátori munkájik által nem önnön híreket, neveket, hanem a Tudományoknak, és szép Mesterségeknek terjedéseket, és virágzásokat, következésképpen a Nemzetnek szerencséjét, és dicsőségét keresik, és szép elmebéli tehetségeik által meg is szerzik; - azon kevesektől, kik a való Szépet, Jót, Nagyot, Helyesset, Igazat megismerik, következésképpen részre nem hajló itélletek nyomós, és tiszteletre méltó; - azon kevesektől, kiknek örök hálákkal tartozik a Magyar Nemzet azért, hogy a többi csinossabb Nemzetek szép példája szerint, ő is már szerte járhat Parnaszszus úttyain Szittya nyelvével, melly egyformán alkalmatos a szélvészszel ordíttani; a fergeteggel dörögni, csattogni; a sassal fellengezni; a gerliczével nyögni; a fülemilével zengedezni; - azon kevesektől, kiknek örök hála légyen egész Nemzetemtől! mert ha ők nem voltak, és a Magyarokat nyelveknél fogva nem tartották volna, tehát a már magából s mindenéből kivásott, s a Földről már tűnésének indúltt Magyar Nemzet egy század múlva talán már csak hajdani nevéről, és tetteiről fogna ismeretes lenni, nem csak a Világon, hanem - önnön Hazájában is. - Sümegen, Szala-Vármegyében 1807. Kisfaludi Kisfaludy Sándor Az 1847-ben KISFALUDY SÁNDOR Minden Munkái sorozatban megjelent második kötetet piros ,kötéstábláján arnyozott díszes mintával nyomták.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar irodalom XIX.sz.
subject szépirodalom
subject romantika
subject epika,regék
subject népművészet
Table of contents
REGÉK A MAGYAR ELŐIDŐBŐL Első Könyv Előszó Csobánc Tátika Somló Második Könyv DOBOZI MIHÁLY ÉS HITVESE A SZENT-MIHÁLYHEGYI REMETE A MEGBOSZULT HITSZEGŐ GYULA SZERELME
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Kisfaludy Sándor, Kisfaludi
publisher Heckenast Gusztav
contributor ifj.Balásy Antalffy, Toldy Ferenc
Time and places
place of publishing Pesten,1847.
location of physical object Sümeg
temporal reference 1879.
Attributes
medium paper
extent 496 p.
extent 11 x 17 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number H-127/92