Fekete Sas Szálloda - képeslap, Hódmezővásárhely, 1923

későbbi Béke szálló

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a hódmezővásárhelyi Fekete sas szálloda épülete látható "madártávlatból". A mai Fekete Sas szálló helyén, 1829-ben történt leégéséig kezdetben egy földszintes, majd 1830 után egyemeletes épületben működött az akkori Sas vendéglő. A városi törvényhatósági bizottság közgyűlése 1898-ban határozta el, hogy az akkor már közel hét évtizedes múltra visszatekintő vendéglő lebontása után, annak helyén, nagyobb szálloda-kávéház együttest építtet. A Pártos Gyula (1845-1916) építész által tervezett, eklektikus, de főképp neobarokk stílusú szállót 1905-ben adták át. Érdekességként megemlíthető, hogy az építés során a városban itt alkalmaztak először vasbeton mennyezetet. Emeletén nagyobb rendezvények megtartására alkalmas díszterem került kialakításra. 1914-ben Lendek Pál volt a vezetője, a 19 szobával étteremmel, sörcsarnokkal és kávéházzal is rendelkező szállónak. 1919-ben már Fridmann (Friedmann) Ignác volt a bérlője, egészen a hotel 1937-es elárverezéséig. 1939-ben az új bérlő Nemes Nagy Antal neve szerepel a címtárakban. A második világháborút követő korszakban Béke szálló néven működött, 1986-ig eredeti nevének visszaállításáig. Az államosítás után először a Budapesti Borforgalmi Nemzeti Vállalathoz került, majd 1950-ben Hódmezővásárhelyi Községi Vendéglátó Vállalat vette át. 1952-ben a vörös csillaggal ellátott homlokzatú szállodának 22 szobája volt. Az 1950-es évek végén elkezdett több éves tatarozás után, a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat kezelésében működött 1993-as privatizációjáig. 1998-as felújítását követően, kulturális rendezvényeknek ad helyet. Napjainkban Rendezvényház és Kávéház működik az épületben, az emeletén ma is elegáns bálokat, koncerteket és egyéb rendezvényeket tartanak a szűkebb régió legnagyobb, egylégterű báltermében (2017). A dátum a keltezés alapján.

Title(s), language
has version VF_15_957
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject látkép
subject utcarészlet
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Weisz László papírnagyker kiadása
Time and places
spatial reference Hódmezővásárhely
spatial reference Hódi Pál utca
spatial reference Csongrád megye
spatial reference Kossuth tér 3.
location of physical object Budapest
temporal reference 1923.04.26.
temporal reference 1923 április 26
temporal reference 1920-as évek eleje
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_12_972
registration number VIP_27_b_E