Aranybika Szálloda

image
qualifiedcontent

Az 1536 óta Debrecenben élő Bika család telkét és kőházát 1690-ben vásárolta meg a város. 1699-ben az épületet fogadónak alakították ki, 1799-ben pedig emeletet húztak fel rá. 1810-ben került a vasból vert, rézzel bevont, öklelő bikát ábrázoló cégér a homlokzatra. Így lett Bika János egykori fogadójából Aranybika Szálló. 1882-ben Steindl Imre, az Országház építőjének tervei szerint egyemeletes szállodát építettek. A megnövekedett igények miatt 1913-ban ezt lebontották. Helyére 1915-ben épült fel az eklektikus stílusban tervezett épület. A terveit Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold; Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok készítette. A sportsajtó által adományozott beceneve a „Magyar delfin”. készítette. Hajós Alfréd emlékét tábla őrzi a szálló előterében. Mérnöktársa Villányi Lajos volt. A homlokzati plasztikát olasz kőfaragó mesterek készítették. A közel 500 ágyas, négycsillagos szállodában helyet kapott egy koncertterem is. Nevét Bartók Béláról kapta, aki több hangversenyt adott itt. A szállodát 1976-ban egy építészetileg igénytelen, - leginkább panelépületre hasonlító - új szárnnyal bővítették. Megjelenésében nem illeszkedik a régi szárnyhoz és a városképhez sem. Az Aranybikában megszállt hírességek: Esterházy Antal generális, Széchenyi István, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia), Móricz Zsigmond (az utolsó regényét itt írta), Horváth Árpád színház igazgató. A második világháború vége felé dálnoki Miklós Béla kormányfő, Vásáry István és Nagy Imre miniszterek is itt laktak, mint a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjai. Ez második világháború végén, 1944. december 22-én alakult meg Debrecenben, amikor a várost az ország keleti felével együtt már megszállta a Vörös Hadsereg, de az ország nyugati részében még folytak a harcok. Később vendégeskedett az Aranybikában Bruno Kreisky osztrák és Helmut Kohl német kancellár is.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
subject régi villamos
Creators, contributors
publisher Monostory György
Time and places
place of publishing Budapest IX. kerület Lónyai utca 12.
spatial reference Debrecen Piac u. 11-15
location of physical object Budapest
temporal reference 1932
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_1318
registration number VIP_27_b_E_Nagyalakú_Balatonfüred-Debrecen_Szálláshely