Újpesti Horváth-kert nagyvendéglő

image
qualifiedcontent

Rákospalota egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, ma Budapest városrésze a XV. kerületben. A mai városrész és az egykori város nem ugyanazt a területet jelenti, mivel 1950 előtt Rákospalotához tartozott Istvántelek, 1909 előtt Pestújhely, 1920 és '30 között több, most a IV. kerülethez tartozó rész (többek között Káposztásmegyer is), valamint az 1970-es évek elején épített Újpalota területét is innen hasították ki. A mai Rákospalota városrész határai: A Budapest–Vác–Szob-vasútvonal a rákospalotai körvasúti elágazástól (Rákosrendező) egészen Budapest határáig – Budapest közigazgatási határa a Rákospalotai határútig – Szentmihályi út – Bánkút utca – Mézeskalács tér északkeleti oldala – Őrjárat utca – Adria utca – Árvavár utca – rákospalotai körvasút egészen a körvasúti elágazásig (Rákosrendező). A Nyír-Palota név először 1281-ban jelent meg oklevélben. A török időkben a környék több települése is lakatlanná vált, de Palota fennmaradt. Gyakran változtak a környék földesurai. A lakosok a tagosítás befejezése után, 1861-ben megváltották magukat gróf Károlyi Istvántól. Az addigi község 1923. június 30-tól rendezett tanácsú várossá alakult. Számos más főváros környéki településsel együtt 1950. január 1-jével csatolták Budapesthez Rákospalota megyei várost és Pestújhely nagyközséget,[6] amelyekből a XV. kerület létrejött. Ugyanakkor az addig Rákospalotához tartozó Istvántelek az Újpestből alakult IV. kerület része lett. Horvátkert Rákospalota, Újpest vasúti állomásnál, az újpesti és fővárosi közönség szórakozóhelye. Kiváló magyar konyha. Halászlé. Balatonmelléki és somlói fajborok, cigányzene. Tulajdonos: Holzer Gyula.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject kerthelyiség
subject asztalok
subject étterem
Creators, contributors
publisher Sárai S. Rotációs Fényképsokszorosító
Time and places
place of publishing Budapest, Angyal utca 7A
spatial reference Budapest XV. kerület, Rákospalota
spatial reference Budapest IV. kerület, Újpest
spatial reference Rákospalota-Újpest vasútállomás
location of physical object Budapest
temporal reference 1936
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
registration number VF_28818
registration number VIP_28_a_E_O-ZS