Sörkatakomba

image
qualifiedcontent

Az egykori Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épület a XIX. századi Pest egyik jellegzetes egyemeletes polgárháza volt. A korai klasszicista (1810 körül épült) lakóház kezdetben az első magyar gyerekkórházként működött, melynek alapítója és főorvosa dr Shoepf-Mérei Ágost volt. A hétköznap esti felüdülésekre a belvárosi polgárok számára több kerthelyiség is működött. Az egyik ilyen, vagy éppen legismertebb kertvendéglő lett a Sörkatakomba. 1900 körül vásárolták meg a gyermekkórházként már nem működő Eszterházy utca 6-os (mai nevén Puskin utca) épületet. A Sörkatakomba helyiségeit 1932 és 1941 között folyamatosan adták át a közönségnek. Elsőként 1932 május 6-án a Proberger Jakab-szobát és a hozzá tartozó söntést. Az első vendéglős Dominek Gyula volt, aki két régi sörünnepet is visszahozott a köztudatba: a tavaszi baksör és az őszi „sernyitó” ünnepeket. Kecskés János korcsmáros – magát így titulálta – a Sörházzal nem csak egy vendéglőt akart működtetni, hanem egy „sörös kegyhellyé” kívánta fejleszteni 1939-ben, amikor Dominek Gyula vendéglőstől átvette a Részvény Serfőzde által nyitott söröző vezetését. Közben néhány évig, 1936-39 között Sass Sándor vezette a vendéglőt. 1939 végére átadta még a földszinten a Mayerffy-szobát és az abból nyíló kis Vadász-szobát, az emeleten pedig a Petz-, Tüköry- és Dreher-szobákat. A szobákat eltérő stílusban rendezték be, egy dolog volt közös: mindenütt a sörfőző családok cégérei, céhes jelvényei, és a családtagokat ábrázoló festmények díszítették a falakat. 1940 nyarán pedig vitéz Kecskés János a Sörkatakombában megnyitotta a főváros akkori legnagyobb kerthelyiségét, ahol minden vasárnap délelőtt hangversennyel, cigányzenével szórakoztatta a vendégeit. Ily módon is fellendítve az amúgy sem csekély sörforgalmat. 1940 őszén kezdték el a Schmidt Péter-szoba kialakítását, amelyet egy erdélyi parasztszoba stílusában rendeztek be. Ennek aktualitását az adta, hogy 1940 augusztus 30.-án a Második bécsi döntés keretében Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták. A pesti serfőző céh utolsó céhmestere, Schmidt Péter maga is Erdélyben töltötte ifjúságát. Az egykori Sörkatakombára már csak az a törött emléktábla emlékeztet, amelyet még 1932-ben helyeztek el Proberger Jakab (aki az első magyar főcéhmester volt) tiszteletére. A II. világháború, illetve az államosítások után a Pannonia vendéglátó és szállodavállalat központja volt. Az épület ma is ugyanúgy néz ki, mint a régi képeslapokon. Az állapota megfelelő, viszont funkciója már nincs és évek óta üres. (www.egykor.hu)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject söröző
subject sör
subject belső tér
Creators, contributors
publisher Magyar Filmiroda
Time and places
place of publishing Budapest Sándor utca 2.
spatial reference Budapest VIII. kerület Puskin utca 6.
location of physical object Budapest
temporal reference 1940 körül
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_27203
registration number VIP_28_a_E_O-ZS