Pannónia Szálloda, Sopron, 1936

Pannónia nagyszálló

image
qualifiedcontent

A képeslapról készített fotón, a soproni Pannónia szálloda utcai frontja látható, az előtte kialakított kiülős terasszal. Korábban az Arany Szarvas fogadó állt a helyén, jelenlegi formáját a 19. század végén nyerte el. Az 1891 és 1893 között épült szállodát, Wiedemann János bérelte huszonkét évig, míg nem "kilicitálták". Utána Kőszegen próbált szerencsét, Tremmel Károlytól vette bérbe a Korzó kávéházat 1914 júliusában. 1914 második felében így már Groszner és tsa. vezette az akkor 80 szobával, étteremmel és kávéházzal rendelkező a hotelt. Az 1919-ben "Pannonia szálló" néven részvénytársasággá alakuló vezetőség tagjai: Seidl Samu, Pistel Miksa, Feigl Gyula, Groszner Pál, Müller József dr., Roth Gusztáv, Thurner Mihálv dr., Szüsz Károly, Zwinz Károly voltak. Az 1920-as években Varró József bérelte. A szocialista éra második felében a HungarHotels üzemeltette változatlan néven. A Pannónia szálloda ma is üzemel (2018). A következő, egyemeletes magas-tetős épület földszintjén működött az egykori Magyar Király fogadó. Napjainkban, az egyik olasz eredetű regionális bank helyi fiókja működik a helyén. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject terasz
subject utcarészlet
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
Creators, contributors
publisher Barasits
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sopron
spatial reference Várkerület 75
spatial reference Győr-Moson-Sopron megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1936
temporal reference 1930-as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_37258
registration number VIP_27_b_E_P_Z