Nagyvárad látkép

image
qualifiedcontent

Nagyvárad a romániai Bihar megye székhelye, megyei jogú város a Partiumban, a Körösvidéken, a Sebes-Körös partján. Korábban Bihar vármegye központja volt. A település a régió legnagyobb városa. 1895 szeptembere és 1896 májusa között Nagyváradon tartózkodott és ennél a Szabadság című napilapnál volt újságíró Krúdy Gyula. 1900. január 1-jén pedig Ady Endre érkezett Debrecenből és ő is a lapnál dolgozott, 1903 októberéig. Középen látható: Állami Színház (eredetileg Szigligeti Ede nevét viselte), 1899–1900-ban Ferdinand Fellner és Hermann Helmer osztrák műépítészek tervei alapján Rimanóczy Kálmán, Guttman József és Rendes Vilmos nagyváradi építészek építették. Előtte Szigligeti Ede mellszobra, Margó Ede alkotása, amelyet 1912-ben állítottak a színház elé. A szobrot 1923 nyarán a román hatóság a Schlauch-kertbe száműzte, helyére Mária román királyné szobrát állították, és csak 1940-ben került vissza eredeti helyére. 1948 őszén mint Nagyváradi Állami Magyar Színház kezdi el első évadát. 1955. november 26-tól román tagozat is működik az egykori magyar színház épületében.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject híd
subject folyó
Creators, contributors
publisher Karinger
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Nagyvárad (Románia)
location of physical object Budapest
temporal reference 1900
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_18551
registration number VIP_33_b_E_U_K