Barossparki Kioszk - képeslap, Arad, 1907

Aradi Kaszinó

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, az aradi Baross park egyik részlete látható, a többek között kiállítási célokra is használt egykori Kioszk épületével. A homlokzaton elhelyezett táblán jól olvasható, a következő felirat: "Aradi Hegyaljai Szőlősgazdák Egyesületének Állandó Borkiállítása és Borkóstolója". Az épület előtt nagy méretű terasz került kialakításra, néhány lépcsőnyi magasságban. A lépcső tetején egy középkorú férfi ül korabeli ruhaviseletben, mögötte álló lámpaoszlopokra felfüggesztett táblákon a kóstolható borok árjegyzékei tekinthetőek meg. A nyári kert, melynek irányából a felvétel készült, az év melegebb időszakaiban közkedvelt szórakozóhelye volt a városlakóknak. Télen a kaszinó előtti első négyzetet korcsolyázóként használták. Maga az 1872-ben megnyitott épület, az évtizedek során bemutatóteremként, rendezvényhelyszínként és kaszinóként is működött. A 2010-es évek közepén üresen, felújításra várt, a tervek szerint kaszinó lesz belőle (2014). A régi kaszinóépület a korábbi Baross, jelenlegi Aradi Gyermekpark mellett található. A dátum, a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject épület
subject pavilon
subject kaszinó
subject kiállítás
subject borkostoló
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Time and places
spatial reference Arad
spatial reference Baross park
spatial reference Arad vármegye
spatial reference Magyar Királyság
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Románia
spatial reference Arad
spatial reference 27 Bulevard General Ion Dragalina
spatial reference Dragalina körút 27.
location of physical object Budapest
temporal reference 1907.09.19
temporal reference 1907 szeptember 19
temporal reference 1900-as évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_19411
registration number VIP_41_b_E