Székesfővárosi Kávéház, Budapest, 1899

későbbi Weingruber pavilon

image
qualifiedcontent

A képeslapról készített fotón, a városligeti Fővárosi pavilon épülete látható, a kávéház bejáratával. Az épület az 1896-os Milleniumi Kiállításra épült fel, a Főváros bemutatkozó-kiállító pavilonjaként. A kiállítás bezárása után vendéglőnek alakították át, melyet az idők során nyaranként híres szakács és vendéglős is bérbe vett. Többek között, Kovács E. M., Bokor János, Nemény Béla is. A hely azonban egy másik híres vendéglátós família kitartó munkájának köszönhetően vált országszerte ismertté. Weingruber Ármin kezdetekben a Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején álló Fehér Hattyú fogadót vezette sikerrel az 1880-as évektől. Fia, Weingruber Ignác az általa megnyitott Edison kávéház (Teréz krt. 24/a) nyári kerthelyiségeként üzemeltette évtizedeken át. Az épület ma már nem látható, a Széchenyi fürdő melletti, a Vajdahunyad vár bejáratával szemben álló vendéglátóhelyet, a második világháború után bontották el. A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Title(s), language
language hungarian
language german
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject étterem
subject kávéház
subject terasz
subject pavilon
subject kiállítás
subject turizmus
subject MKVM
Creators, contributors
publisher Schmidt Edgar
Time and places
place of publishing Drezda
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
spatial reference Városliget
spatial reference Zugló
location of physical object Budapest
temporal reference 1899.05.16.
temporal reference 1899 május 16
temporal reference 1890-es évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_9782
registration number VIP_41_a_E