Jászdózsai részletek

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 4 kép látható 2x2-es elrendezésben. A képek között vékony fehér csík húzódik. Bal felső kép: Jellegzetes falukép a kanyargó Tarnán álló műemlék kőhíddal, háttérben a templom. A klasszicista stílusú kőhíd 1811-13 között épült Magurányi József tervei alapján. A kivitelezés a gyöngyösi Rábl Károly nevéhez fűződik. A híd ötlyukú négy masszív hídpillérrel. Szélessége 6,65 m, hossza a szárnyfalakkal 40 m. A római katolikus templom késő barokk stílusban épült 1777-1782 között. A település első temploma 1600 körül épülhetett, amelyet az 1750-es években kibővítettek, a század második felére azonban lebontották. A ma látható Szent Mihály főangyal tiszteletére felszentelt templomot Quadri Kristóf mester építette. A főoltárkép Kovács Mihály egri festő alkotása. Az 1856-ban készült festményen Szent Mihály arkangyal tüzes karddal taszítja pokolba Lucifert. A szentély és a hajó mennyezetének késő barokk copf stílusú freskóit Farenzon Ferenc egri művész festette 1793-ban. A középső boltozat freskója Szűz Máriát, Szent István királyt és Imre herceget ábrázolja a Mennyországban, mellettük egy angyal tartja a magyar címert. A freskókat az 1970-es években restaurálták. ; Bal alsó kép: Látkép; Jobb felső kép: Óvoda épülete: 1947. június 4-én megnyílt a községi óvoda a volt főjegyzői lakásban. Az első évben apáca nővérek, később szakképzett óvónők látták el a gyerekek nevelését, oktatását. 1956-ban az óvodát az általános iskola igazgatója vezette. A Tsz. létrejöttével az óvodát igénylők száma megnőtt. A községi tanács új épületet vásárolt és átalakította óvodának. 1996-ban a két óvodát összevonták, 1997-ben megszűnt az önálló óvodai egység, visszakerült az iskolához, az Általános Művelődési Központ irányításába.; Jobb alsó kép: Bozóky iskola: Bozóki János lelkész saját költségén felépíttette a "Bozóky-iskolát", melyben 1910-ben megkezdődött az oktatás. Az első iskola 1840-ben épült, majd annak a helyére építették a Csengettyűs iskolát 1898-ban. A Bozóky-iskola átadását követően a Csengettyűs iskolában az alsó tagozatos diákok, a Bozóky iskolában a felső tagozatos diákok tanultak. 1996-ban új épület épült az életveszélyessé nyilvánított épület helyett. Jelenleg is csak abban az egy épületben folyik az oktatás.; Postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI-5/781 13,9 x 8,9 cm

Postcards, Church, Bridge, Monuments, Stream Zagyva, Riverbank, View, Houses, Public institutions, Nursery school, Primary school

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject római katolikus templom
subject katolikus templom
subject templom
subject folyó
subject folyópart
subject Zagyva folyó
subject Zagyva
subject látkép
subject általános iskolák
subject iskola
subject iskolaépület
subject oktatási intézmény
subject óvoda
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászdózsa
Attributes
medium paper
extent 13,9 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100417671a
identifier 50100417671b
registration number 50100417671