Jászladány - Jászladányi képek

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér álló képeslap. A képeslapon 3 kép látható, közöttük vékony fehér vízszintes csík húzódik. Felső kép: Térrészlet a Szovjet Hősök emlékművel, háttérben a római katolikus templommal: Az emlékművet Martinelli Jenő szobrászművész készítette műkőből. A 2,5 m magas szobor egy 2,8 m-es alapzaton nyugszik. Az oldalfalakra felvésve a 373 hősi halott neve. 1926. május 24-én avatták fel.; Középső kép: Római katolikus templom: A Hősök terén áll az 1780-81-ben épült római katolikus barokk templom, melynek három boltszakaszos hajója, félköríves szentélye van. Az eredeti fatemplom állaga annyira megromlott, hogy a község 1734-ben új templomot épített kőből, melyet 1736-ban szenteltek fel. Kőtornya, belül három oltára, boltozott szentélye és sekrestyéje, valamint mennyezetes hajója volt. A 18. század közepére azonban az új templom szűknek bizonyult. A hívek 1765-ben hozzáfogtak a kibővítéséhez, lerakták az új rész alapjait, ám 1780-ig csak a szentély, illetve a hajó egy része készült el tetőzettel együtt, de ezek boltozása, vakolása még nem indult meg. A püspök mégis engedélyezte 1781-ben az elkészült részek megáldását. 1785-ben, Zillak kamarai építőmester terve szerint fejezték be az építkezést. Oszlopos főoltára és mellékoltárai copf stílusúak, a szószék és a padok 1790-es években készültek. Alsó kép: Római katolikus elemi iskola: 1858-ban épült az iskola épülete a Hősök terén. Az épület egyik része ma is az oktatást szolgálja a Móra Ferenc Általános Iskola részeként, a másik része helytörténeti gyűjtemény.

Postcards, Statue, Church, Monumnents, Primary school, Public institutions, Educational institutions, Square

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject szovjet hősök emlékműve
subject emlékm
subject szobor
subject általános iskola
subject iskola
subject iskolaépület
subject oktatási intézmény
subject templom
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Fővárosi Nyomdaipari Vállalat
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászladány
Attributes
medium paper
extent 13,8 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419282a
identifier 50100419282b
registration number 50100419282
registration number 50100419281
registration number 50100419280