Essais Orientaliques_Keleti Tanulmányok_15979d8c352c8f32

Livre d'hommage á la mémoire du P. Hirschler_Hirschler Pál emlékére

text
qualifiedcontent

"Hirschler Pál* jó tanító volt, ezt az Ígéretét is megtartotta, az volt nemcsak a katedrán és a szószéken, az volt papi dolgozószobájában is, ha híveit fogadta és hívei otthonában, ha meglátogatta őket. Az volt életével, tetteivel mindhalálig.
De nemcsak ez volt tanításának titka: nemcsak a módot tudta, hogyan vezesse, tanítsa híveit, tudta azt is. mire tanítsa. Hívő lélek volt, — tatán különös ezt egy rabbiról megállapítani. De a zsidó vallás hivatalos képviselői a cselekedetnek mindenek fölé való helyezésével, a dogmáknak — tudós és félként testületekben megállapított, megfogalmazott hinnivalóknak — kerülésével néha-néha abba a különös helyzetbe kerültek, hogy egy-egy kérdésben túlságosan hallgatagok voltak. Hirschler Pál ebben is kivált: folyvást kutatott, vívódott, gondolkodott, kereste a zsidó tanítást és amit megtalált, azt következetesen tanította is."


*) Hirschler Pál életrajzi adatai: született 1907. január 17-én, Nagykanizsán. Doktori szigorlatot tett 1931-ben a budapesti egyetem bölcsészeti karán. Székesfehérvári rabbi-működésének ideje: 1931—1944. Híveivel és édesanyjával együtt halt meg Auschwitzban.

Essais Orientaliques_Keleti Tanulmányok_Oriental Essays. Book of homage to the memory of Pál Hirschler.

Title(s), language
language hungarian
language english
language french
language hebrew
Subject, content, audience
subject Életrajz, Hirschler Pál
subject Zsidó irodalom
Table of contents
Benoschofsky, Imre: Hirschler Pál
Heller, Bernát: Jubileumi beszéd
Cselényi, Emeric: La situation spéciale juridique des Juifs au Byzantium
Vajda, Georges: Le manuscrit hebreu 815 de la Bibliothèque Nationale de Paris
Kofh, Cecil: Hungárián Protestants and English Jewry
Telegdi, Sigismond: Sur les périphrases verbales dites „verbes composés" en persan
Komlós, Otto: Jonah legends
Lowinger, Samuel: Tel Abib — Til Abübi (Ezek. 3: 15)
Strauss, Eli: The social Isolation oî Ahl adh-dhimma
Scheiber, Alexander: The rôle oî tzitzit in agreements
Somogyi, Joseph: Chess and backgammon in Ad-Damîrî’s Hayât al-hayawan
Hahn, Stephen ; Josephus on Prayer ifi C. Ap. II. 197 §
Roth, Ernest: Does the Thorah punish impudence?
Trencsényi-Waldapfel, Emeric: Deîense de la version des Septante contre Taccusation d’apanthropie
Komlôs, Ottó: Hirschler Pál irodalmi munkássága
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Komlós Ottó
publisher államosított Kertész-nyomda
contributor Benoschofsky Imre
Time and places
place of publishing Karcag
spatial reference Székesfehérvár
location of physical object Magyarország, Budapest
date 1950-01-01
temporal reference XX. század
Attributes
medium paper
extent 144 p. + 12
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
identifier 15979d8c352c8f32