Kisújszállás – Tanácsháza

image
qualifiedcontent

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon a városháza, valamint az épületet övező parkban felállított Móricz szobor, 1. világháborús emlékmű, 1848-as emlékmű, Szovjet hősi emlékmű látható. A kép hátterében a római katolikus templom is látszik. Városháza: A 2015-ben műemlékké nyilvánított neobarokk stílusú városháza épületét Módl Lajos budapesti építészmérnök tervezte, a kivitelezők Reiman Herman és Gross Benő voltak. Az építkezés 1899. június 25-től 1900. augusztus 15-ig tartott, az első közgyűlésnek pedig 1900. szeptember 4-én adott otthont az épület. A 2. világháborúban bombatalálatot kapott épület tetőszerkezetének középső része teljesen leégett és a két középső torony is megsemmisült, amit a helyreállítás során már nem építettek újjá.; Móricz Zsigmond szobor: Somogyi Árpád 2 m magas bronz szobrát az 1957-es Nagykun Napok alkalmával állítottal fel a városháza előtt, mely a Művelődésügyi Minisztérium ajándéka a városnak.; 1. világháborús emlékmű: Egy 1923-ban létesített pénzalapból 1940 tavaszán állították fel Tápai Antal szobrászművész "Vész idők véres kardot hordozó lovasa" című szobrát. A bronz lovas szobor a városháza melletti parkban kapott helyett. A talapzat közepén fülkeszerű kiképzésben kapott helyett az a három márványtábla, amelyen a kisújszállási hősi halottak neve olvasható. A névsort Papi Lajos helyi szobrászművész készítette. A fülkét kétszárnyú kovácsoltvas kapu zárja, rajta felirat, amelyen Tóth Kálmán "Árpád sírja" című versének utolsó versszaka olvasható: "Föltámadnak haddal, vésszel, buzogánnyal, kelevézzel, kifeni mind nehéz kardját s a hont újra elfoglalják". Az emlékmű eredetileg Szeged városának készült volna, de a városvezetés nem hagyta jóvá, hogy a mai jogi kar előtti parkban felállításra kerüljön.; 1848-as emlékmű: Az emlékművet eredetileg az 48-as temetőben állították fel. Ezt az emlékhelyet felszámolták és az eredeti obeliszket felújítva a város főterén avatták fel újra. A Kossuth-címer és az évszámok alatt a "Hősök pihenjetek" felirat olvasható.; Szovjet hősi emlékmű: A városháza parkjában állt az emlékmű egészen a rendszerváltásig. Előtte 1936-ban turulmadaras emlékművet állítottak, melyet 1945-ben lebontottak. Helyén egy közös sírt készítettek, ahová a városban elesett különböző nemzetiségű katonákat temették. Ennek a sírnak a tetején helyezték el a szovjet hősi emlékművet. A rendszerváltás után sokáig nem állt semmi az emlékmű helyén, 2010-ben viszont Győrfi Lajos turulmadaras Trianoni-emlékművét állították- és avatták fel.; Római katolikus templom: A klasszicista stílusú, főútra néző templomot 1899-ben építették Windt István építészmérnök tervei alapján. Iskolát és kántori lakást 1902-ben építettek hozzá.; Postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI. 19-651

Postcards, Town hall, Public institutions, Monuments, Park, Statue, Church

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képeslapok, Városházák, Közintézmények, Műemlékek, Parkok, Szobrok, Templomok
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
publisher Fővárosi Foto V.
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Kisújszállás
temporal reference é.n.
Attributes
medium paper
extent 13,9 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100418727a
identifier 50100418727b
registration number 50100418727