Szakmai verseny a Béke Szállóban

image
qualifiedcontent

Eseményképek a Gellért szállóból. Fotó Mencseli Lajos (1895-1975) pincér, majd üzletvezető egyik fényképalbumából. A KPVDSZ Vendéglátóipari Titkársága által rendezett Ifjúsági Találkozó és a III. éves tanulók versenye a Béke szállóban. A terített asztal mögött a háromtagú zsűri értékel. Balról jobbra: Nyulasi Gyula, Papp Endre és Mencseli Lajos. Nyulasi Gyula (1919-), a Márvány utcai Kis Royal étterem üzletvezetője volt. Dortmundban tanulta a szakmát, 1936 végén éthordóként kezdett a Gellért-szállóban. Majd két év szállodai munka után, külföldre szegődött óceánjárókon, luxusgőzösökön dolgozott, stewardként. 1940-ben tért haza Mexikóból és újra a Gellértben folytatta. Ő volt a legfiatalabb éthordó; a borászfiú az az Arany János volt mellette, aki később éttermi főnök lett a Kis Royal-ban. A háború után 1948-ban a Gellértből áthelyezték a Debrecen étterembe. 1958-ban részt vett Brüsszelben a világkiállításon, majd ismét a Gellért következett (már üzletvezetőként), azután a Royal, (Lipcse, Bécs), Balatonalmádi, Rotterdam, a Béke szálló, a Palace, és az 1970-es évek elejétől üzletvezető volt a Kis Royal-ban. Fia Nyulassy Gyula (1945-) 1971-ben az Astoria séfhelyettese, 1973-ban a Bajkál étterem főszakácsa, 1982-ben a budapesti Royal Szálló mesterszakácsa. A 'Bajkál ízei' című szakácskönyv szerzője (HungarHotels, 1983). Forrás: Magyar Nemzet, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)1976-09-03 / 208. szám, Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)1971-01-26 / 4. szám, Esti Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)1972-06-28 / 150. szám

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject szakoktatás
subject verseny
subject zsűri
subject teríték
subject vendéglátás-történet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Lenin körút 9 (Budapest, 6. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1960. december 5.
temporal reference 1960-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_8371_157
registration number VIP_Fényképalbumok