Hévíz, György ház, képes levelezőlap

image
qualifiedcontent

Képes levelezőlap, színezett fénykép. Hévíz, György ház (esteóra). Tornyos épülete kétszintes. Az ablakok arannyal színezettek. Előtérben facsemeték. A dátum, a postai bélyegző illetve a leltárkönyv alapján. Az 1906-ban épült György-ház a fürdőváros alapítójának Festetics Györgynek nevét viseli. Jelenleg a Szent András Reumakórház "A" épülete. A háznak irodalomtörténeti vonatkozása is van, mivel az 1930-as éves elején dr Moll Károly pácienseként Móricz Zsigmond is itt lakott (illetve a 7-es épületben is). Hévízen írta a Rokonok című regényét. Említést is tesz benne a meleg vizű tóról. Bár nem nevezi nevén a fürdőt, az egyértelműen Hévízről szól: „A múlt nyáron az iszapfürdőben volt, a fogságban szerzett csúza miatt. A melegvíz tavában figyelte meg, hogy mi a Társaság. Volt ott egy hely a nagy tóban, azon a helyen, ahol a forrás felfakad, s ahol a nép szája szerint feneketlen a tó, tehát legalább huszonöt-harminc méter mély, szivattyú-telep vaskarjai hullanak le a vízbe. A társaság tagjai itt vertek tanyát." Forrás: Hévíz, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)1993 / 4. szám, Szarka Lajos: Fejezetek Hévíz történetéből III. (tanulmány), Napló, 1969. január (Veszprém, 25. évfolyam, 1-25. szám)1969-01-03 / 1. szám, Hévíz, 2012 (20. évfolyam, 1-6. szám)2012 / 3. szám, Szántó Endre: "Itt mindenki méltóságos..." Móricz Zsigmond Hévízen, Hévíz, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)2006 / 2-3. szám, Épül az új tófürdő. Beszélgetés Vancsura Miklóssal, a Hévízi Szent András Kórház főigazgatójával (interjú), Budapesti Hírlap, 1906. június(26. évfolyam, 149-177. szám)1906-06-01 / 149. szám (hirdetés)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fürdőélet
subject szálláshely
subject gyógyfürdő
subject turizmus
subject vendéglátás-történet
Creators, contributors
publisher Gál testvérek
Time and places
place of publishing Keszthely
spatial reference Hévíz
spatial reference Magyarország
location of physical object Budapest
temporal reference 1910. július 21.
temporal reference 1909
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2020_44_1
registration number VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban