Templomi orgona

image

Templomi orgona 1870-ben készült. A templom 1864-ben épült. A jelenlegi orgona az első hangszere. Ezt klasszicista orgonaépítészetünk egyik legjelesebb alakja, Komornyik Ferdinánd (1821-1873) építette Pesten, 1870-ben. A mechanikus-csuszkaládás hangszer egymanuálos, 12 regiszteres. A szekrényzet aljába beépített fúvó lábtaposással működik. Az 1990-es években két villanymotort is rákötöttek, ezek azonban vagy gyengék az aránylag nagy fúvóhoz, vagy beszerelésük volt szakszerűtlen - mindenesetre együtt sem adnak elég szelet. A hangszer sípanyaga és - úgy tűnik - minden lényeges eleme eredeti állapotban van, csak az 1918-ban elrekvirált ón homlokzatot pótolták itt is horganysípokkal. Mikor az orgona a pécsi Fülöp Géza által végzett 1991-es javítás, hangolás után legalább egy évtizedig használható állapotban volt, meg lehetett győződni arról, hogy hangzása egészséges, erőteljes, egyes hangszínei szépek, jellegzetesek, a billentyűzet járása pedig, ha kissé nehéz is, egyenletes és pontos. Rendszeresen sajnos ekkor sem használták, de több egyházzenei áhítat keretében is megszólalt, művészi igényű feladatokra is alkalmasnak bizonyult.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject hangszer
Time and places
spatial reference Alsónána
temporal reference 1994
Attributes
medium paper
extent 9,1 X 13,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Szőts Zoltán
identifier F.96.152.
identifier F.96.153.