Hotel Carlton Szálloda Éttermei, menülap

image

Hotel Carlton Szálloda Éttermei menülap, karton, nyomdai, írógéppel írt. 1927. január 20. Arany színű dombornyomott oroszlános, koronás, HC monogram, Illits cégjelzés. Alatta Menü szó kék színű nyomással. Csak étel franciául, írógéppel írva. Ceruzával feljegyzés: 1927. I. 27. Fleischmann hallei professzor tiszteletére a Carltonban adott ebéd A VD.DA.1975.681 nyomtatványtól annyiban tér el, hogy alul a bal alsó sarokban nem szerepel Bandl József vendéglős neve. Adatok a leltárkönyv alapján * Hotel Carlton Budapest V. kerület Apáczai Csere János utca A klasszicista pesti Duna-partot már a múlt század második felében is nagy szállodák szegélyezték. Ide építették a Carlton, a Bristol, a Hungária és a Ritz szállodát, s mindegyikük pont olyan magas volt, mint az egyetlen, a második világháború után is megmaradt épület, a Thonet-ház a Vigadó tér sarkán. Ezek előtt a szállodák előtt alakult ki az új sétatér, a Korzó. Ezen a szállodasoron nem kevesebb mint kilenc, a folyóra néző kávéház működött. A teraszok teljesen egymásba értek. Tavasztól őszig ide jártak sétálni a legkülönbözőbb társadalmi állású emberek, és egyáltalán nem csak a környékről. Pest kisváros korából maradt meg ez a szokás, ide kijönni, s az ismerősökkel szót váltani. Három korzója volt Budapestnek, de ez volt a legfontosabb és a legnépesebb. A Hotel Carltont a két világháború között Bandl József vendéglős üzemeltette. Budapest 1944/1945-ös ostroma alatt a Hotel Carlton, Hotel Bristol és a Grand Hotel Hungária súlyosan megsérültek a történelmi Duna Korzóval együtt. A háború után valamennyit lebontották. Ma a Hotel Mariott (volt Duna InterContinental) van a helyükön. Ezt Finta József és Kovácsy László a Lakó és Kommunális Épülettervező Vállalat építészei tervezték. Az építkezés 1966-1969 között valósult meg, mint a háború utáni budapesti szállodaépítési program első, és sokáig a legnagyobb megvalósult létesítménye. Építésével újjászületett a Duna Korzó is.

Title(s), language
language french
Subject, content, audience
subject menülap
subject étterem
subject étterem történet
subject vendéglátás
subject vendéglátás történet
subject ebéd
Creators, contributors
publisher Hotel Carlton Szálloda Éttermei
Time and places
spatial reference Budapest V. kerület Apáczai Csere János utca
location of physical object Budapest
temporal reference 1927. január 20.
temporal reference 1900-as évek
Attributes
medium paper
extent 18,1 x 11,6 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VD_DA_1975_692_1
registration number 1900-1945 közötti budapesti menülapok A-CS