"Ringató" a Józsai Közösségi Házban

image

2010. november 19-én volt az első "Ringató" foglalkozás a Józsai Közösségi Házban, melyet hetente tartanak majd. Az alkalmakra néhány hónapos kortól három éves korig várják a gyerekeket, melyeket Könyves Zsuzsa ének-zene és népzenetanár vezet. A Ringatókon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők a kodályi elvek alapján. Országszerte több mint száz helyszínen várják a kicsiket is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a csöppségekkel, oldott, szeretetteli légkörben. Aki szeretné bővíteni a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik az látogasson el a foglalkozásokra péntekenként a Józsai Közösségi Házba.

Title(s), language
relation http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=1025
relation http://www.ringato.hu/
language hungarian
Subject, content, audience
subject "Ringató" a Józsai Közösségi Házban
usertag Ringató, kicsik, anyukák, ének, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
audience general
Creators, contributors
creator DMK Józsai Közösségi Ház
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Könyves Zsuzsa ének-zene és népzenetanár
Time and places
place of publishing Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
spatial reference Debrecen - Józsa
date 2010-11-19
created 2010-11-19
issued 2014-04-22
temporal reference 2010.11.19.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum