Ó templom

image

Ó templom. Széplak románkori templomának romjai Cikó határában találhatók. Ez megyénk legjelentősebb fennmaradt román kori emléke. Békefi Remig, aki a cikádori apátság helyét akarta tisztázni, az 1890-es években hevenyészett ásatásokat folytatott a helyszínen. Az eredményei szerint két homlokzati tornyos és talán három hajós épület volt a templom. A templomhoz kapcsolódó kolostorépület nyomait nem találta. Középkori templom eredetéről keveset tudunk, Csánki és Békefi adatai szerint csupán annyi bizonyos, hogy Széplak a 15.sz-ban a felhévizi prépostság birtoka, és 1498-tól mezővárosként is említik. Ekkor már biztos, hogy jelentős hely, hiszen néhány évvel később Lázár deák híres 1528-as térképén is szerepel, sőt Hans Siebmacher 1599-es, a 15-éves háború tolnai csatáját bemutató térképén is ott van. Békefi szerint a templom Széplak plébániatemploma volt, de ez nem valószínű. Györffy György szerint a Széplak elnevezés Árpád-kori földesúri birtokközpontok elnevezése volt. Az ilyen birtokközpontokban gyakran került sor magánegyházak alapítására is. Ezek a magánegyházak gyakran lettek később alapítandó kolostorok központjai is. Feltételezhető tehát az is, hogy ilyen magánalapítású templommal van dolgunk.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject templom rom
Time and places
spatial reference Cikó
Attributes
medium paper
extent 9,5 x 6,5 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Pál Magdolna
registration number F.98.1893.