"A tűz továbbadása"

Terdik Angéla fazekas Népi Iparművész kiállítása a Tímárházban

image

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíjasa, Terdik Angéla fazekas népi iparművész alkotásaiból „…a tűz továbbadása” címmel 2014. január 24-én nyíllt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Tímárházában. A kiállítást megnyitotta: Mátrai - Nagy Andrea etnográfus. Közreműködtek: a nyírábrányi Nagyberek Néptáncegyüttes tagjai. A kiállításon látható textíliák Harsányi Edit hímző alkotásai. Terdik Angéla 1970-ben született Szőnyben. Nyírábrányban járt általános iskolába, majd a debreceni Csokonai –gimnázium rajz-művészettörténet szakán érettségizett. A debreceni kerámiastílussal már ekkor megismerkedett, gyakran tanulmányozta a Déri Múzeum gyűjteményét. 1992-ben kerámiaformázó képesítést szerezett a Mezőtúri 626.sz. Szakmunkásképző Intézetben, majd felkértek a Hollós Úti Kézműves Szakiskolába (ma Kós Károly Művészeti Szakközépiskola) oktatónak (1992-1995). 1994-ben az Országos Népművészeti Kiállítás megyei fordulóján kiemelkedően szerepelt debreceni edényeivel, majd az országos fordulón, 1995-ben bronz fokozatot szerezett. Ebben az esztendőben megnyitotta első önálló műhelyét Nyírábrányban. 1994-től tagja a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesületnek, munkáit rendszeresen zsűrizteti. Első önálló kiállítását 1995-ben rendezték a Kenézy Galériában, amelyet számos bemutatkozás követett. A város, a megye, az ország több pontján rendszeresen kiállít. Rendszeres résztvevője a debreceni Nemzetközi Fazekas Fesztiváloknak, más kézműves fesztiváloknak, a Múzeumok Éjszakája kézműves programjainak, a különböző folklór- és népzenei találkozóknak, rendezvényeknek. Ezeken az alkalmakon soha nem mulasztja el, hogy a valaha virágzó debreceni kerámiastílust bemutassa, népszerűsítse. 1996-ban kiérdemelte a Népi Iparművész címet. Tudását szakköri formában is igyekszik átadni a gyerekeknek, jelenleg Nyíradonyban két csoportot vezet. 2013-ban népi játszóház-vezetői képesítést szerezett. Tavaly debreceni kerámiáival elnyerte a Hajdú-Bihar Megye Minőségi Termék Díját. Célja, hogy ezt a páratlan szépségű, formavilágú, gazdag motívumkincsű kerámiastílust feldolgozza, minél szélesebb körben megismertesse. Tervei között szerepel, hogy ebben az esztendőben a Népi Mesterségek Házában fazekasműhelyt indít. Mesterei: Kulcsár Mihály, Fazekas István, Bagossy Sándor, Hasas Péter, Jeránt Márkné (díszítés).

Title(s), language
relation http://www.dehir.hu/kultura/terdik-angela-keramiait-lathatjuk-a-timarhazban/2014/01/23/
relation http://www.haon.hu/terdik-angela-kiallitasa-a-timarhazban/2462758
language hungarian
Subject, content, audience
subject Terdik Angéla fazekas Népi Iparművész kiállítása a Tímárházban
usertag Terdik Angéla, kerámia, fazekas, Népi Iparművész, kiállítás, Tímárház, Debreceni Művelődési Központ, DMK
audience general
Creators, contributors
creator Terdik Angéla fazekas Népi Iparművész, Debreceni Művelődési Központ Tímárház
publisher Debreceni Művelődési Központ Tímárház
contributor Mátrai - Nagy Andrea etnográfus, Harsányi Edit hímző, nyírábrányi Nagyberek Néptáncegyüttes
Time and places
place of publishing Debrecen/Tímárház
spatial reference Debrecen
date 2014-01-24
created 2014-01-24
issued 2014-02-06
temporal reference 2014.01.24 - 2014.03.14.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Terdik Angéla
rightsholder Debreceni Művelődési Központ Tímárház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ Tímárház belső archívum