Bibliai kislexikon

text

Előszó A Biblia a hivatalos statisztikák szerint a világ egyik legelterjedtebb könyve. Egyedül a Brit és Külföldi Bibliatársulat több mint hétszáz nyelven jelentetett meg teljes bibliafordítást, illetve bibliai részleteket. A keresztény egyházak és részben a zsidó vallás (Ószövetség) ezt tekintik – Istentől sugalmazott szövegként – hitük legfőbb alapjának. Az emberiség történetének a Biblia ugyanakkor olyan több ezer éves kultúrtörténeti és irodalmi dokumentuma, amely keletkezésétől kezdve napjainkig érezteti hatását. Hatott a társadalomra, befolyásolta a gondolkodást, politikai, hatalmi harcok igazolásául szolgált, inspirálta az irodalmat és a művészetet. A Biblia – éppen az említett hatása miatt – a mai kor felvilágosult, tudományos világnézetet valló emberek számára sem elhanyagolható alkotás. Nemcsak azért, mert ismerete ugyanúgy hozzátartozik az általános műveltséghez, mint az Iliász és Odüsszeia vagy Shakespeare művei, hanem azért is, mert a helyes tájékozottság hozzásegít saját világnézetünk, ideológiánk megerősödéséhez. Tudnunk kell, hogy a tudomány mai állása szerint mit tartsunk erről az egyházak által misztifikált könyvről. Ehhez a tisztánlátáshoz ad segítséget ez a kislexikon, amely a Biblia keletkezési problémáira, a benne szereplő személyekre, történetekre úgy vet fényt, hogy a legújabb kutatási eredményeket is felhasználja, és esetenként a megfelelő társadalmi és vallástörténeti előzményeket is figyelembe veszi. A cél az volt, hogy a „Vallástörténeti Kislexikon”-hoz hasonlóan, olyan könyvet adjunk az olvasó kezébe, amely – úgy mutatván be a Bibliát, mint emberi, irodalmi alkotást – lehetőség szerint választ ad a legtöbb kérdésre, amely a Bibliával kapcsolatban felvetődhet.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject Bibliai kislexikon
subject Gecse Gusztáv
subject Horváth Henrik
subject könyv
Creators, contributors
creator Gecse Gusztáv, Horváth Henrik
publisher Kossuth
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1984-01-01
temporal reference 1984
Attributes
medium paper
extent 244 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0145