Vízrajzi Évkönyv 1895-1897. VIII. kötet

text

Az első rész a vízrajzi osztály működéséről, eljárásáról és elért eredményeiről szóló általános jelentéseket tartalmazza a célból, hogy a közönség ily módon minden évben kimerítő tudomást szerezhessen magának mindazokról a kérdésekről, melyekkel a vízrajzi osztály az illető évben foglalkozott és mindazokról az eljárásokról, melyeket a vízrajzi osztály feladatainak megoldásánál általában követett. A második rész magába foglalja a vízrajzi osztály által befejezett tanulmányok részletes ismertetését, hogy ezekből az illető szakközönség meggyőződhessék: mily módon, mily pontossággal és alapossággal voltak végrehajtva, illetőleg megállapítva mindazok a felvételek, tanulmányok és eredmények, melyek az évi jelentésben csak nagy vonásokban közöltettek. A harmadik rész a külföldi vízrajzi hivatalok évi működéseinek és eredményeinek ismertetését tartalmazza; részben azért, hogy vízrajzi osztályunk folytonos figyelemmel kísérje a hasonló célú külföldi hivataloknál felmerülő vízműszaki kérdéseket és az általuk követett eljárásokat; részben pedig azért, hogy szakközönségünk is bővebb tájékoztatást nyerhessen a külföldi vízrajzi hivatalok működéséről, és alapos ítéletet alkothasson magának a hazai vízrajzi osztály által követett eljárásokról s elért eredményekről. – Ez a rész tartalmazza esetleg azokat a jelentéseket is, melyeket a vízrajzi osztály részéről külföldre kiküldött mérnökök tanulmányútjaikról beterjesztenek. ( forrás: Vízrajzi Évkönyv - Előszó)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject vízállások
subject vízrajz
subject meteorológia
subject hidrográfia
subject hidrometria
Table of contents
I. Évi jelentések
II. A vízrajzi osztály javaslatai, utasításai és tanulmányai
1. A csapadék- eloszlások Magyarországon 1895-től 1897-ig.
2. A Szeged város melletti Tisza-meder alakulásának nyilvántartása és tanulmányozása
3. Jelentékenyebb folyóink vízjárása.
4. Az eső járása a Magyar Állam területén.
5.Bodrog menti vízrajzi magasság – mérések.
6. Vízsebesség méréseink jelenlegi állása.
7. A Balaton vízrajzi felvétele
III. A vízrajz, vízrendezés és vízhasználat körében külföldön megjelent egyes közlemények ismertetése.
1. A Baden nagyhercegség meteorológiai és hidrográfiai központi hivatalának jelentései.
2. A Szajna völgyi hydrometriai szolgálat jelentéseinek kivonata.
3. Az osztrák vízrajzi szolgálat közleményeinek ismertetése
Mellékletek
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator A Földművelésügyi Magyar Királyi Minisztérium Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal Vízrajzi Osztálya, Péch József miniszteri osztálytanácsos, a Vízrajzi Osztály vezetője (1829-1902)
publisher Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal Vízrajzi Osztálya
publisher Pallas Részvénytársaság nyomdája
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország jelentősebb folyói és vízvidékei
location of physical object Budapest
created 1898-01-01
temporal reference 1895-1897.
Attributes
medium paper
extent 114 p
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Országos Vízügyi Főigazgatóság Központi Vízrajzi Adattár