Jó estét Kertváros! magazinműsor

Kertvárosi Híradó: Pörös Béla - Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házának munkatársa

audiovisual
qualifiedcontent

A 135 perces, akkor hetente megjelenő műsor magazin részében pécsi érdekeltségű, aktuális közéleti eseményeket dolgoztak fel stúdióbeszélgetésben vagy külső helyszínen forgatott interjúk alapján. A beszélgetések általában 8-10 perc terjedelműek. Ebben a részben interjút láthatunk a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkárával, Dr. Fodor Lászlóval, valamint egy bejátszást Sipos László színművész munkásságáról. - A műsorelőzetes témája: Pörös Béla - Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házának munkatársa.

A pécsi kábeltelevíziózás első kísérleti adásának időpontja: 1979. április másodikán volt. Az uránvárosi tizenhét emeletes épület antennaközpontjából az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója és a a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat munkatársainak és szakemebereinek köszönhetően megszületett az első, magyarországi nyilvános kábeltelevíziós adás ,,Kábeltelevíziós kísérlet" címmel. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának engedélyével megalakult a Lvov-kertvárosi Közösségi televízió, s 1985. november 25-én került képernyőre az újjászületés utáni első adás. A tévé főállású munkatársai voltak: Katona Ágnes, Kiss Zoltán, Molvay Kálmán, Nagy Tibor és Pap Gábor. Mellettük több mellék állású vagy külső munkatárs is dolgozott. Az adást 1986 júniusában 17000 lakótelepi lakásban lehetett fogni, hétfőként az MTV 2-es műsorán.

The weekly TV program took 135 minutes and introduced current public events within the frames of studio interviews or field interviews. Interviews are generally 8-10 minutes long. In this program an interview can be seen with László Fodor, the first secretary of Baranya County's Committee of KISZ. Moreover a short video is on screen about actor László Sipos. The main topic of the program: Béla Pörös – associate of Apáczai Educational and Cultural Centre.

The first experimental broadcast of the cable television of Pécs was on 2nd of April, 1979. With the assistance of MTV Pécs District Studio and the Real Estate Manager Company the first public cable network broadcast was created with the title of "Cable Television Experiment" and it was transmitted through the antenna centre of the seventeen-storey building of Uránváros. The authorization of The Cabinet Information Bureau allowed the foundation of Lvov- Garden City Community Television. Moreover on 25th November, 1985 the first broadcast after the revival was on screen. Professional colleagues of the television were: Ágnes Katona, Zoltán Kiss, Kálmán Molvay, Tibor Nagy and Gábor Pap. Their work was assisted by several part-time employees and indentured labourers. The program was on screen on Mondays in 17000 households in the June of 1986.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject biztositás
subject egészség
subject kereskedelem
subject matematikus
subject munkásőr
subject közgazdász
subject művelődés
Table of contents
Bemutatkozás – Állami Biztosító:
- Mihalik Imre
- Írisz Józsefné
- Nógrádi Oszkár
„Együtt, Egyért, EGÉSZSÉGÜNKÉRT!” – egészségnevelő műsor a korszerű táplálkozásról
- Dr Bleyer Erzsébet főorvos Baranya Megyei KÖJÁL Egészségnevelési Osztály
- Pálfi Tamás - Natura Társaság
- Petrovics Béla kereskedelmi igazgatóhelyettes Baranya Megyei Gabonaforgalmi Vállalat
Gyermekjáték – ostábla:
- Dr. Barta Árpád matematikus
„Utcák, terek, emberek” - helyismereti vetélkedő - rejtvény:
- műsorrész asszisztens: Hágelné Sipos Erika
Jubileum: 30 éves a baranyai Munkásőrség:
- Dr. Treiber Ibolya munkásőr – civilben: orvos
- Velkovics István munkásőr
KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség): Új akció – „Jövőnk a tét!”
- Dr Fodor László KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára
- Dr. Zeller Gyula közgazdász – adjunktus, Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar - Pécs
Nyugdíjas Telefonszolgálat indul március 16-án:
- Pörös Béla - Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házának munkatársa
Portré:
- Sipos László színművész, Pécsi Nemzeti Színház
open table of contents
audience general
Creators, contributors
publisher Lvov-Kertvárosi Közösségi Televízió - Pécs
contributor Mihalik Imre, Állami Bíztositó
Írisz Józsefné, Állami Bíztositó
Nógrádi Oszkár, Állami Bíztositó
Dr Bleyer Erzsébet, főorvos, Baranya Megyei KÖJÁL Egészségnevelési Osztály
Pálfi Tamás, Natura Társaság
Petrovics Béla, kereskedelmi igazgatóhelyettes, Baranya Megyei Gabonaforgalmi Vállalat
Dr. Barta Árpád, matematikus
Dr. Treiber Ibolya, munkásőr – civilben: orvos
Velkovics István, munkásőr
Dr Fodor László, KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára
Dr. Zeller Gyula, közgazdász – adjunktus, Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar - Pécs
Sipos László színművész, Pécsi Nemzeti Színház
cast Pörös Béla, Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házának munkatársa
crew Németh Károly, műsorvezető - riporter
Katona Ágnes, műsorvezető - riporter
Mátyás Judit, riporter
Zárai Tibor, riporter
Hágelné Sipos Erika, műsorrész asszisztens
Dánfalvi Dezső, operatőr
Berdó László, operatőr
Gombosi Attila, technikus
Bucsky Csilla, rendező
Gál Gyula, technikus
Hepp Gyula, technikus
Kosaras Attila, operatőr
Kiss Zoltán, technikus
Makány György, technikus
Molvay Kálmán, vágó
Pap Gábor, műszaki vezető
Nagy Tibor, operatőr
Remeczki László, technikus
Ternecz Péter, technikus
Time and places
place of publishing Pécs
spatial reference Magyarország, Baranya Megye
spatial reference Pécs
location of physical object Magyarország, Pécs
created 1987-03-02
temporal reference 1987. március 02. 19:00
Attributes
medium VHS
extent 135'
format mp4
Legal information
rightsholder Csorba Győző Könyvtár - Pécs
access rights free download
Source and data identifiers
source Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Csorba Győző Könyvtár - Pécs
source Helyismereti Osztály, Baranyai MédiaTár
registration number PVK 29