Megindító nyíltsággal, zord előítéletek nélkül figyel mindenre, mindenkire a fiatal író, félelem, gyanakvás nélkül búvik a legkülönbözőbb vérmérsékletű, erkölcsű, társadalmi rangú emberek bőrébe, hogy megszólaltassa őket, és egy-egy elbeszélés idejére az agyukkal gondolkozzék. Még annyi póz, elfogultság sem található írásaiban, hogy önmagát ezért az emberi-írói fogékonyságért, rugalmasságért különösebben tisztelné. A kötet változatos anyagát egységbe foglalja Csörsz István kifinomult etikai érdeklődése, pontos, az iróniát, néha érzelmességet sem kizáró ítéletei szereplői – többnyire fiatalok – bocsánatos bűneiben. "Hétéves lehettem, amikor iskolából hazafelé jövet elvette egy srác a karikámat, amit én találtam. Akkor értettem meg, mi a halálos bűn. Jóval később, ugyancsak iskolából hazatérve megértettem, mi a bocsánatos bűn, amint egy srác elvette kisebb társától azt a napszemüvegszárat, amit az talált. Élettapasztalatomat összegezve megállapítottam: 1. A nagyobbak ritkábban találnak valamit. 2. Az a törött napszemüvegszár nem sokat ér, tehát nem követett el nagy bűnt a srác. Eltelt néhány év, és harmadszor már nem az iskolából jövet, hanem az írógép mellett kuporogva rádöbbentem, hogy két következtetésem közül a fiatalabb kori volt az okosabb, mert a karikámmal tudtam karikázni, az értékek viszonylagosságával viszont nem tudtam semmit sem csinálni. Mennyit fog érni húsz év múlva egy karika az életemben? – Így kezdtem írni a bocsánatos bűnökről, melyekért a túlvilágon is csak rövidebb ideig tartó, csökkent hőfokú melegítés jár – itt a földön ugyanúgy: hatvan-nyolcvan év, 36,5 °C-on."