Tárlatvezetés a Halálos természet című kiállításon

text

Kis Róka Csaba képzőművész vezeti végig a horror, pszichothriller és sci-fi elemekkel játszó kiállításon az érdeklődőket 18 órától.

A kiállítás műveinek legnagyobb közös nevezője az ember szó fogalma, pontosabban az emberi egzisztenciáról alkotott képünk átalakulása a huszadik században. A folyamatot az optika és az ismeretelmélet egymástól egyáltalán nem független fejlődése is markánsan befolyásolta. Az optika azonban itt és most nem pusztán a fénytant, hanem mindazt a technikai és konceptuális apparátust jelenti, amely a 21. század elején – a Helyszínelőktől a Dexteren át a Hazudj, ha tudsz című televíziós sorozatig – megrajzolja az emberi test és az abban lakozó emberi szellem képét. Az ismeretelmélet kapcsán érdemes kiemelni azt a diskurzust, amely Michel Foucault-tól Katherine Haylesig ívelően az ember és a humanitás fogalmát próbálta adaptálni az orvostudomány, a biológia, az informatika és a kibernetika új eredményeihez. Manapság ezt a diskurzust poszthumanistának is szokták nevezni, mert a humanizmustól eltérően már nem annyira az ember és az emberi természet (biológiai és pszichológiai értelemben vett) lényegével foglalkozik, mint inkább a határokkal és az átmenetekkel, a köztes dimenziókkal és a hibrid jelenségekkel.

Title(s), language
relation Halálos természet, 2014
relation Halálos természet katalógus
Subject, content, audience
subject tárlatvezetés / rendezvény
subject horror
Creators, contributors
contributor Kis Róka Csaba
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2014-01-23
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ