Képeslap, Pápa, Bencés templom belseje

image
qualifiedcontent

Pápa, Bencés templom belseje.

A Bencés templom helyén eredetileg egy kápolna állt, melyet Csáky László gróf építtetett a pálos szerzetesek számára 1638-ban. A jelenlegi templomot Dubniczay István kanonok építette Nagyboldogasszony tiszteletére, Acsády Ádám veszprémi püspök megbízásából. Acsády püspök vörös márványból készült címere megtalálható a bejárati kapu felett, valamint a fő- és mellékoltárokon. A templom ovális alaprajzú, homlokzati tornyos, barokk stílusban készült. Belső méretei: 36m hosszú, 17m széles. A kupola magassága 19m, a toronyé pedig 25m. A templom ellipszis alaprajza, központos elrendezése és kupolával fedett belseje emlékeztet a győri nagyobb karmelita templomra, melynek építésében Acsády püspöknek szintén nagy szerepe volt. Feltehető, hogy Pápán is a győri építész, a karmelita Witwer Athanáz dolgozott. A templom gazdagon faragott és aranyozott belső berendezése elsőrangú, rokokó stílusú. A főoltáron a czestochowai „fekete Mária” kegykép másolata látható. Jobb oldali mellékoltárok; 1. remete Szt. Pál halála; felül, Szent Ágoston egyháztanító ábrázolása. 2. Szent József, felül, Nepomuki Szt. János. Baloldalon; elől, Rózsafüzér Királynője, felül, Keresztelő Szt. János. 2. Szent Anna oltára. Felül Szent Skolasztika ábrázolása. A festmények szerzőjét nem ismerjük. A templomban találhatók még a következő festmények: Evangélium oltáron elől: feszület, olajkép, rokokó keretben. Kórus alatt Szent Borbála kép 1756-ból. Kórus alatt jobbról Nepomuki Szent János. Ez utóbbiak is rokokó keretben vannak. Nagyon szép az ugyan csak rokokó stílusban készült szószék. Gazdagon faragott 10-10 pad található a hajóban. Az első és hátsó padok domborművei remete Szent Pál életének egy-egy eseményét jelenítik meg. A szájhagyomány szerint a baloldali padsor 4 sarkán a királynő, jobboldali padsor 4 sarkán a király arcát mintázta meg a faragó mester, Tartirek Félix pálos szerzetes 1750 körül. A szentélyben található díszes zsolozsmázó padok, az orgona, a sekrestyeszekrény, bútorművességünk remekei. A jobboldali hátsó bejárati fülkében Azt. István, Imre és László oltára látható. Ugyan itt az un. „Szerecseny Krisztus” spanyol munka a XVII. századból. Valószínű, hogy a korábbi pálos templomból maradt meg. E templom eredetileg a pálosoké volt. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete távozásra kényszerítette őket. A pálosok emlékét őrzi a padok közti kriptazáró márványlapon, valamint a kóruson és a zsolozsmázó padokon található címerük. /pálmafa, két oroszlán, holló, csőrében kenyérrel/. 1806-ban a bencés rend kapta meg. Kriptájában nyugszik Acsády Ádám püspök.

Vétel, átadó: Bakos László.

Megszerzés ideje: 2015. február.

Postcard of the inner part of the Benedictine Church of Pápa in the 1930s bought from Mr. László Bakos in February 2015.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject eredeti képeslap
subject helytörténet
subject templombelső
Creators, contributors
publisher PAX
Time and places
spatial reference Pápa
location of physical object Pápa
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium cardboard
extent 14x9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Gróf Esterházy Károly Múzeum, képeslaptár
registration number 11645.