A ​bronzkor Magyarországon

text

Vajon ​az emberiség korai történetéből mit és hogyan ismerhetünk meg? Egyáltalán rekonstruálhatók-e hitelt érdemlően a magyarországi bronzkor eseményei, amelyekről nem maradtak ránk írott források? Miként gazdálkodtak, hol és hogyan laktak, milyen nyelven beszéltek, hogyan ismerték meg a bronzöntés technikáját a Kárpát-medence több ezer évvel ezelőtti lakói? Egyebek között ezekre a kérdésekre is választ kap az olvasó Kovács Tibor könyvében, amely a régészek sokoldalú kutatómunkájának alapján rajzol képet a magyar föld egy egész évezredének (i. e. XX-IX. század) népvándorlásokkal, háborúval terhes történetéről. A szerző szakavatott vezetésével megismerjük a több mint háromezer évvel ezelőtt élt bronzkori emberek földművelésre, állattenyésztésre épülő gazdasági életét, települési, temetkezési és viseleti szokásait, bepillantást nyerünk hiedelemvilágukba, gyönyörködünk csontból faragott, agyagból formált vagy bronzba öntött használati tárgyaikban. A nagy időbeli távolság mégis alig érzékelhető, hiszen a könyvben megelevenedő emlékeket nem lehet és nem is tudjuk csupán régészeti leletként, történeti forrásként szemlélni. Megformálásuk egyszerűsége, szépsége néha elgondolkodtat, máskor csodálkozásra késztet – és talán ez az, ami segít az évezredeket áthidalni a múlt emlékei és a ma embere között.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject A ​bronzkor Magyarországon
subject Kovács Tibor
subject könyv
Table of contents
1. Térben és időben
2. Íratlan források
3. Népvándorlások, háborúk és a béke évszázadai
4. Korai bronzkor (i. e. XX-XVIII. század)
5. Középső bronzkor (i. e. XVII-XIV. század)
6. Késő bronzkor (i. e. XIII.-IX. század)
7. Földvárak és vízparti falvak
8. A bronzművesség kibontakozása és virágzása
9. Összekötő kapocs: a kereskedelem
10. "A temető a halottak lakhelye"
11. A bronzkori viselet és fegyverzet
12. Ábrázoló művészet agyagban és bronzban
13. Visszapillantás és perspektíva
14. Időrendi táblázat
15. Rövidítések jegyzéke
16. Irodalmi tájékoztató
17. Szöveg közti rajzok jegyzéke
18. Képtáblák jegyzéke
open table of contents
Creators, contributors
creator Kovács Tibor
publisher Corvina
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
created 1977-01-01
temporal reference 1977
Attributes
medium paper
extent 100 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0471