Carlton-Savoy Szálloda - képeslap, Pozsony, 1930-as évek

korábbi Három Zöldfa fogadó, Nemzeti szálloda, Palugyay-féle Zöldfa szálló

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a pozsonyi Carlton-Savoy szálló saroképülete látható. Az 1912-ben megnyitott Carlton-Savoy szálló első nagyobb rekonstrukciójára az 1920-as évek második felében került sor, 1925 és 1929 között. Ekkor nyerte el ma is látható formáját. A második világháború alatt előbb a német, majd a szovjet parancsnokság költözött a falai közé. A szocialista érában Moszkva szálloda néven működött. Az elhanyagolt karbantartás, az 1970-es évekre hozta meg gyümölcsét, 1977-ben állaga olyannyira leromlott, hogy kis híján bontásra ítélték. Az akkori Kereskedelmi és Idegenforgalmi Intézet munkatársai mentették meg (Jozef Harvancík és Vojtech Kozakovic). Az állagmegőrzési munkálatok után, 1989 és 1992 között újra működött, majd hat évig üresen állt. 1998-ban új tulajdonosa nagyszabású felújítási munkálatokba kezdett, melyek 2001-re fejeződtek be. Azóta Radisson SAS Carlton szálloda néven működik (2017). A szálló homlokzatán az épületben irodákat bérlő cégek nevei olvashatóak: Siemens, Schenker. Még néhány érdekesség a hotel elnevezése kapcsán. Henry Prüger korábban a londoni Savoy igazgatója volt, Pozsonyba költözése előtt - innen a Savoy név. A Carlton név, a szomszédos Zöldfa egykori tulajdonosának Palugyay Károly (Carl - Károly) és feleségének Antónia (Ton - a becézett Tonkáról) neveinek összevonásából született, így tisztelegve a város legendás vendéglátósának emléke előtt. A dátum, a fentiekben leírtakat figyelembe véve.

Title(s), language
language hungarian
language slovak
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcarészlet
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postatiszta
Time and places
spatial reference Pozsony
spatial reference Csehszlovákia
spatial reference Szlovákia
spatial reference Bratislava
spatial reference Hviezdoslavovo námestie 3.
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_24755
registration number VIP_27_b_E_P_Z