Balatonfüred

image
qualifiedcontent

Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balatonfüredi járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország hatodik legnépszerűbb települése. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. Jelentős vitorláskikötő. Az egykori Balatonarács községet 1954-ben csatolták hozzá. A város az 1800-as években, a reformkor idején indult fejlődésnek. 1831-ben megépült a Balatonfüredi Színház, a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza, melyet Kisfaludy Sándor alapított adományokból, apátsági és népi segítséggel. Szentgyörgyi Horváth János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, azóta minden évben megrendezik. Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is létesült. A század első felében előbb találkozóhelye volt a Dunántúl nagy családjainak, majd, főként a kiegyezés utáni időszakban, kedvelt találkozóhelye lett a politikusoknak, művészeknek. Ekkor kezdődött a település nagyobb fellendülése, feltöltötték a tó partját, kialakították a sétányt, magánvillák épültek, megépült a kórház déli szárnya. Jókai Mór itteni villájában írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum, ahol láthatjuk az író bútorait, személyes tárgyait. 1884-ben itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club. A városban működő Állami Szívkórházban sok szívbeteg nyerte vissza egészségét. Korábban a város legnagyobb munkáltatója a balatonfüredi hajógyár volt. Napjainkban a szállodák és a szívkórház a jelentősebb foglalkoztatók.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
subject terasz
subject oszlopok
Time and places
spatial reference Balatonfüred
location of physical object Budapest
temporal reference 1900
Attributes
medium paper
extent 15 x 20 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_29833_10
registration number VIP_27_b_E_Nagyalakú_Balatonfüred-Debrecen_Szálláshely