Önkormányzat az Északamerikai Egyesült Államokban

text
qualifiedcontent

Ereky István (Esztergom, 1876. december 26. – Lipótfa, 1943. május 21.) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1921, rendes: 1934). Jogi egyetemi tanulmányait a budapesti és Bécsi Egyetemen folytatta. Bírói szolgálat után 1904-től eperjesi jogakadémiai tanár volt. 1909-ben a Budapesti Egyetemen magántanárrá képesítették. 1910-ben egy évre kijutott Angliába, ahol a helyhatósági önkormányzat vizsgálatának témakörében szerzett tapasztalatokat, nemcsak a tételes jogot, a szociológiai tartalmat is tanulmányozva, valamint az egyetemi oktatási rendszert is vizsgálta. 1914-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a pozsonyi egyetemre, 1921-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanára volt 1940-ig. A Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanszékre került, majd a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi tanszéket vezette. Számos tudományos és társadalmi tisztséget töltött be. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb hivatalos kulturális kitüntetés. A szegedi Állam és Jogtudományi Karon a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék megbízott majd rendes tanszékvezetője lett az 1924/25-ös tanévben. Egészen 1940. október 19-éig, a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra való visszaköltözéséig ő vezette a tanszéket. Majd a Pécsi egyetem közigazgatási és pénzügyi jog professzora lett haláláig. Ő volt a két világháború közti időszak ismert szegedi közigazgatási jogásza. Az angolszász self-governmentek az amerikai szabályozását is vizsgálta, ezzel kapcsolatos eredményeit 1934-ben publikálta. A Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban Sztrókay-díjjal, 1930-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta, majd 1938-ban elnyerte nagyjutalmukat is. Szabad idejében szívesen foglalkozott műfordítással, jelentek meg Béranger, Victor Hugo és Lenau versfordításai is.

Tanulmány az Egyesült Államok önkormányzati rendszerének kialakulásáról és működéséről. Hasonlóságok és eltérések kimutatása az angol és "kontinentális" önkormányzatokhoz képest.

Title(s), language
is part of Statisztikai közlemények - 73. kötet 2. szám
language hungarian
Subject, content, audience
subject közigazgatási jog
subject alkotmányjog
subject szövetségi államok
subject alkotmányos rendszer
subject választójog
subject közigazgatási rendszer
subject önkormányzatiság
subject önkormányzati választások
subject városi önkormányzat
subject közszolgálati jog
subject Egyesült Államok
Table of contents
Bevezetés 3
A falusi községek és a grófságok önkormányzata 14
A városi önkormányzat. Az amerikai városok osztályozása 26
A városi önkormányzat kialakulásának korszakai 28
A választóközönség hivatása; alaki és anyagi választói jog 40
Szervezet s a városi tisztviselők közhivatalnoki joga 46
a) A törvényhozó hatalom szervezete 46
b) A végrehajtóhatalom szervezete 50
c) A közhivatalnoki jog 57
Hatáskör 63
Az önkormányzati alakulatoknak egymáshoz s az állami szervekhez való viszonya 82
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Ereky István (1876-1943)
publisher Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala
contributor Illyefalvi I. Lajos, szerkesztő
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Magyar Királyság
location of physical object Budapest
temporal reference 1934
Attributes
medium paper
extent 88 p
format PDF
Legal information
rightsholder Országgyűlési Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országgyűlési Könyvtár
registration number OGYK jelzet: B10/1158:73:2
registration number 0442645