Közlekedéssel kapcsolatos plakát úttörőknek
Ezt a plakátot az úttörő korszak idején rajzolták és nyomtatták. Képregényszerűen, verses formában egy történetet ölel fel. A csintalan Pintér Peti folyton megszegi a közlekedés szabályait, és azért a végén el is nyeri méltó jutalmát: lábát töri egy autós balesetben. A történetben kisdobosok figyelmeztetik gyermektársaikat a veszélyekre és terelgetik őket a helyes irányba. A Magyar Úttörők Szövetsége a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség ernyője alatt alakult meg 1945-ben, szociáldemokrata-kommunista befolyás alatt szerveződött. Tagjai: kisdobosok, úttörők, ifivezetők és úttörővezetők voltak. A plakátot a budapesti Szikra nyomdában sokszorosították. A nyomda akkori igazgatója Lengyel Lajos volt, a felelős kiadó Fazekas István. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | Magyar történelem |
subject | Magyar Úttörők Szövetsége |
subject | plakát |
subject | Szikra nyomda |
subject | közlekedési szabályok |
subject | úttörő korszak |
subject | Darnay Kálmán |
audience | researchers |
Creators, contributors | |
publisher | Szikra Nyomda |
Time and places | |
place of publishing | Budapest |
spatial reference | Magyarország |
location of physical object | Sümeg |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 68 x 46,5 cm |
colour image | polychrome |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | Kisfaludy Sándor Emlékház |
access rights | rights reserved - paid access |
Source and data identifiers | |
source | Kisfaludy Sándor Emlékház |
registration number | 72.68.1636 |