Böhm Gáspár számlája

image

Böhm Gáspár áruházat működtetett Sümegen. Darnay Kálmán, az Állami Darnay Múzeum igazgatója két törlő ruhát vásárolt nála a múzeum számára. Erről adott számlája ez a dokumentum. A nyomtatványt Budapesten sokszorosították a Breuer Mihály nyomdában. A kézzel kitöltött számlán egy 20 filléres, honfoglaláskori lovas íjászt ábrázoló illetékbélyeg is látható. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject múzeumtörténet
subject Böhm Gáspár
subject számla
subject Breuer Mihály nyomda
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Böhm Gáspár
publisher Böhm Gáspár
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1918-08-05
temporal reference 1918.
Attributes
medium paper
extent 15,5 x 24,1 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.259