Vasúti bérletjegy engedélyezése
Tihamér Lajos miniszteri osztálytanácsos levélben értesítette Darnay Kálmánt, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatóját arról, hogy utazásait vasúti bérletjegy váltásával segítik. Egyben kérte Darnay Kálmánt, hogy jelezze mely útvonalakon szeretné érvényesíteni kedvezményét. Levelét írógéppel írta. A dokumentumhoz tartozik Darnay Kálmán válaszlevelének tustintával írt piszkozata (2. és 3. oldal). Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | Sümeg |
subject | Állami Darnay Múzeum |
subject | Tihamér Lajos |
subject | miniszteri osztálytanácsos |
subject | vasúti bérletjegy |
subject | Darnay Kálmán |
audience | researchers |
Creators, contributors | |
creator | Tihamér Lajos, Darnay Kálmán |
publisher | Tihamér Lajos |
publisher | Darnay Kálmán |
Time and places | |
place of publishing | Budapest |
spatial reference | Sümeg |
location of physical object | Sümeg |
date | 1924-05-10 |
temporal reference | 1924. |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 6,65 Mb |
format | |
Legal information | |
rightsholder | Kisfaludy Sándor Emlékház |
access rights | rights reserved - paid access |
Source and data identifiers | |
source | Kisfaludy Sándor Emlékház |
registration number | 72.68.354-355 |