Vidéki múzeumok új elnevezése

text

Ortutay Gyula körlevele ez a gépelt dokumentum, melyet a magyarországi múzeumok vezetőinek küldtek meg. Az indigós gépelést bizonyítja a szöveg kissé elmosódott megjelenése, illetve az, hogy első gépelés csak azokon a részeken van, amely a címzetthez tartozik. Ezt a példányt Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsosnak, a sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény vezetőjének küldték. Értesítik benne, hogy a múzeum nevét Kisfaludy Emlékmúzeumra változtatták. Látható még rajta Ortutay Gyula aláírása és a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának körpecsétje. Félbehajtott, megcímzett levélként postázták. A MúMOK (Múzeumok és Műemlékek Országos Központja) műemléki és múzeumi feladatot ellátó szervezet volt, melynek elnöke Ortutay Gyula volt. Az egykori, szorosan vett műemlékvédelmi munkát a Tudományos Osztály végezte Gerő László és Dercsényi Dezső vezetésével, ellenőrzésének feladatát pedig az Építésügyi Minisztérium látta el. A MúMOK nem volt alkalmas a szervezett műemlékvédelemre – a hatósági ügyintézés, az elvi kérdések megoldása és a műemlékek nyilvántartása túl széles spektrumot fedett le –, és csupán három évig működött. Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja volt. 1950–1952 között a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának élén a múzeumszervezés és a műemlékvédelem ügyeit irányította. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Kisfaludy Emlékmúzeum
subject Múzeumok és Műemlékek Országos Központja
subject Sabján János
subject nyugalmazott tanügyi főtanácsos
subject Ortutay Gyula
subject körlevél
audience researchers
Creators, contributors
creator Ortutay Gyula
publisher Múzeumok és Műemlékek Országos Központja
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1951-04-02
temporal reference 1951.
Attributes
medium paper
extent 3,07 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.551