Protestáns énekmondók találkozója a Józsai Közösségi Házban

Jótékonysági előadóest

image

A Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programsorozat keretében "Protestáns énekmondók találkozója" volt 2010. szeptember 18-án a Józsai Közösségi Házban. A jótékonysági előadóest bevételével a református templomok felújítását támogatták a fellépők. Elsőként a Zsoltáros Együttes lépett színpadra, repertoárjukból öt zsoltár csendült fel az 1500-as években használt harmonizálás alapján és egy XVI. századi magyar ének feldolgozása Ezt követően Dinnyés József daltulajdonos előadását hallgathatták meg az érdeklődők, amely az előző napi produkcióhoz hasonlóan szintén a hazaszeretetről, a közösség összetartó erejéről szólt. Végül Kátai Zoltán előadásában, XVI. századi „istenes” énekek csendültek fel, melyeket az előadó különösen szép, mély orgánuma tett különleges élménnyé. Az est végén kötetlen beszélgetés folyt, s közben a vendégek megtekintették Cs. Horváth Judit „Közelítés” című kiállítását is. Az este a Józsai Református Egyházközösséggel együtt valósulhatott meg.

Title(s), language
is part of Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat
relation http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=917
language hungarian
Subject, content, audience
subject Jótékonysági előadóest
usertag Jótékonysági előadóest, Kultúrházak éjjel-nappal, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
audience general
Creators, contributors
creator DMK Józsai Közösségi Ház, Józsai Református Egyházközösség
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Kátai Zoltán, Dinnyés József, Zsoltáros Együttes
Time and places
place of publishing Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
spatial reference Debrecen - Józsa
date 2010-09-18
created 2010-09-18
issued 2014-04-14
temporal reference 2010.09.18.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum