Révhelyi Elemér képei – Fertődi Esterházy-kastély díszterem

image
qualifiedcontent

Fertőd az 1930-as, 1940-es években

A kastélyegyüttes kiépítése és fénykora Esterházy „Fényes" Miklós herceghez kötődik, aki 1762-től haláláig, 1790-ig folyamatosan építkezett, hogy létrehozza az uralkodói udvarokhoz mérhető rezidenciáját, s ahol mindennaposak voltak fényűző ünnepségek. A kastélyegyüttes a XVII. századi kisebb fõúri rezidencia épületeinek felhasználásával 1720-ban, majd mai formáját is elnyerve 1762-84 között épült, barokk, rokokó és copf stílusban. Eszterházán nemcsak a korszak magas rangú családjai látogattak el, hanem Mária Terézia császárnő-királynő is vendégeskedett, és itt élt és alkotott a nagyszerű zeneszerző, Josepf Haydn is.

A díszterem 1767-ben, előtere pedig 1768 körül lett kész. A mennyezeti képet Josef Ignaz Mildorfer, a bécsi képzőművészeti akadémia professzora festette csakúgy, mint három évvel korábban a kastélykápolna kupolafreskóját. A dísztermen jól látható, hogy kialakítása és berendezése vagyonokat emésztett fel.

A terem négy sarkában álló, évszakokat ábrázoló szobrokat Josef Ressler bécsi akadémiai szobrász alkotta. Ezek a szobrok az idő körforgására emlékeztették a látogatókat, valamint arra is utalhattak, hogy Esterházy gazdagsága a földből származik, hiszen a mezőgazdasági termelés az évszakok ritmusát követi.

A falak és a mennyezet találkozásánál látható stukkódíszek szintén a tulajdonosra utaltak: a fegyverek a herceg fényes katonai karrierjét idézték fel. A kandallók Langwieder műhelyében készültek salzburgi márványból. Eredetileg a keleti és a nyugati falon lévő összesen négy képkeretben Wolfgang Köpp olajfestményeit helyezték el. A II. világháború végén ezek a képek elpusztultak, a díszterem pedig romos állapotba került. Az 1950-es évek elején terményeket tároltak benne. A műemléki felújítás csak 1957-ben kezdődött el. Akkoriban azonban nem pontosan restaurálták a teret. A teljes rekonstrukcióra 2010–2011-ben került sor.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Fertőd
subject díszterem
subject Eszterháza
subject kastély
subject barokk
subject művészet
subject Haydn
subject Fertő tó
subject Esterházy
subject mennyezeti Apolló-freskó
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Fertőd
spatial reference Győr-Moson-Sopron megye
spatial reference Soproni járás
spatial reference Magyarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_1208