Amor omnia

Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása, Temesvár

image

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Amor omnia produkciója két nemzetközi szinten is elismert bolgár rendező, Peter Pashov és Zheni Pashova csodálatos víziója, mely az örök témának, a szerelemnek a különböző formáit jeleníti meg. A rendezők által "vizuális, szegény színháznak" nevezett stílus jegyében készült produkció improvizációkon alapuló próbafolyamat során jött létre a társulat fiatal színészeivel. A nonverbális előadásban az ember és környezetének a kapcsolata hangsúlyozódik ki, továbbá bebizonyosodik ismét, hogy a szerelm, mint érzés, nemcsak szavakban fejezhető ki. Az árnyjátékokban és mozgásban gazdag, etűdszerűen építkező előadás varázslatos képi világát Cári Tibor zenéje egészíti ki, mely gyakran a színészek előadásában hangzik el, így az Amor omnia egy igazi csapatmunka eredménye, melyben a különböző eszközök és formanyelvek arányosan lettek kikeverve azzal az érzelmi és érzéki gazdagsággal, amely a szerelemre, a férfi és nő közötti változatos kapcsolatokra jellemző. Zheni és Peter Pashov a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia professzorai, továbbá a szófiai Atelie 313 Bábszínház irányítói. Számos külföldi meghívásnak tettek eleget: dolgoztak Horvátországban, Szerbiában, Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban is, Romániában azonban most rendeznek először, reményeik szerint azonban munkájukkal egy gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki a bolgár és a romániai színházak között. Mindkét rendező nagyban hozzájárultak a bolgár bábszínház megújulásához, új formájú és típusú bábjaikkal, különleges fény- és árnyjátékaikkal, melyekben a hangsúly az ember és különböző tárgyak viszonyán van, egyedi stílust dolgoztak ki. Diákjaikkal tíz-tizenöt éve kísérleteznek ezen a téren és ennek eredményeképp sikerült kidolgozniuk az úgynevezett „vizuális, szegény színházat”, melynek alapvető feltétele, hogy kevés díszlet és kellék látható a színpadon, a hangsúly az egyszerűségen és a látványon van. A rendezőpáros egy-két hetes workshoppal szokta kezdeni a munkát, a temesvári magyar társulat esetében pár nap azonban elég volt a felkészülésre.

Subject, content, audience
subject Jelenet az előadásból
Creators, contributors
creator Nehéz Andrea
publisher Fotó.színház.hu
Time and places
spatial reference Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválja
date 2009-06-19
temporal reference 2009. június 19. - 2009. június 27.
Attributes
extent 69,0 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Nehéz Andrea
access rights rights reserved - free access