Örkény István: Macskajáték

Az Örkény István Színház előadása

image

Hajdan szép lányok voltak, az idő azonban eljárt a két Szkalla lány felett. Giza Münchenben él fiával, magányosan, tolószékben. Orbánné Budapesten énektanár. A nővérek nap mint nap felhívják egymást, és mindennap felelevenítik ifjúságukat. Giza tanácsokat ad testvérének szerelmi ügyében, aki Cseremlényi, a hőstenor felé éli meg talán utolsó érzelmi viharzását, ám a férfi megcsalja. Orbánnénak albérlője is van: Egérke, akivel néha macskajátékot játszik, ha jó a kedve. Giza halálra készül, és hívja nővérét, hogy költözzön hozzá... "Fejlett drámaírói kézügyességgel rendelkező prózaíró vagyok" - jellemezte szellemesen önmaga alkotói pályáját az író. A Macskajáték című kisregényét 1963 - ban írta, melynek színpadi változatát 1969-ben készítette el. A Tóték mellett ezzel a művével terelte új útra - a sokáig egy helyben toporgó - magyar drámairodalmat. Ő volt az első magyar szerző, akinek darabjait szerte a világon - Amerikában is - sikerrel játszották és játsszák ma is. "Magyarnak lenni voltaképpen egy hiányérzet. Örök keresésben élünk." - nyilatkozta. Ennek az állapotnak a kivetülése, körülírása történik meg szinte minden művében, többek közt a Macskajátékban is.

Subject, content, audience
subject Jelenet az előadásból
Creators, contributors
creator Nehéz Andrea
publisher Fotó.színház.hu
contributor Végvári Tamás, hátul: Csomós Mari mv.
Time and places
spatial reference Örkény István Színház
date 2009-10-09
temporal reference 2009. október 9.
Attributes
extent 68,8 KB
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Nehéz Andrea
access rights rights reserved - free access